Címke: játszhat
Csóka-Tar döntő lesz az 56 kg-ban az ökölvívó OB-n

Világliga: egygólos vereség a nyitányon
Az alaposan megfiatalított női válogatottunk egy góllal kikapott Hollandiától. Egyetlen egy gól döntött a holland-magyar meccsen a világligában, Utrechtben 7-6-os vereséget szenvedett Bíró Attila együttese. Az első negyedben még vezettünk is, Van Der Slot találatára, Szilágyi majd Leimeter válaszolt, 2-1. A második nyolc percben azonban zárkózott a hazai együttes. Sőt, már két góllal is mentek, […]
Nagy meccset húzott be a Waspo – Szuperkupa-győztes a Hannover
Egyetlen góllal nyert a nagy rivális Spandau ellen és lett német szuperkupa-győztes a Waspo Hannover. A boldog győztes Fotó: imago Egyetlen góllal, 9-8-ra nyert a Waspo Hannover a Spandau ellen a német szuperkupa döntőjében. “Ez a győzelem különösen fontos” – nyugtázta a siker Karsten Seehafer a Waspo Hannover edzője. A tréner utalhatott arra, hogy bár a […]
Montella: “Győzelmet érdemeltünk a Genoa ellen”
A Milan vasárnap a Genoát fogadta a San Siróban, azonban a piros-feketéknek ezúttal sem sikerült…
Magyar Kupa: döntetlenek délelőttje
Nyolc mérkőzéssel kezdődött a Magyar Kupa szombat délelőtt, amiből három is X-el zárult. Az A-csoportban a Miskolc három góllal verte a Pécsett, míg a Szentes és a Tatabánya nem bírt egymással. A B-jelű négyesben a Vasas a KSI-n, a Szolnok pedig az UVSE-n jutott túl könnyedén. A C-csoportban az OSC hattal verte a Honvédot, viszont […]
Tatabányán kezdődik az U17-es szezon
Először indítanak a bányászvárosiak a korosztályos bajnokságban csapatot. Ezen a hétvégén nemcsak a magyar válogatottra szegeződik nagy figyelem, hanem a 17 éven aluliakra is, hiszen szeptember 17-én kezdődik a számukra kiírt kupasorozat. Tatabányán a házigazda Mustangs-zal együtt 8 csapat küzdhet …
OTP Bank Liga: Megerősítette vezető helyét a Videoton
A Videoton 4–1-re győzött Pakson a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen, így megerősítette éllovas pozícióját a tabellán.
A jövő évtől változnak az olimpiai birkózó súlycsoportok és a lebonyolítás
A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) vezetősége – néhány napos huzavona után – a párizsi világbajnokság helyszínén határozott a jövőre életbe lépő változásokról, köztük az új súlycsoportokról, melyekben a legnagyobb különbség a mostaniakhoz képest az, hogy minden fogásnemben nyolcról tízre emelkedik a kategóriák száma.
Nikola Kalinic egyre közelebb a Milanhoz
Állítólag a firenzeiek nyitottak arra, hogy akár Luca Antonelli is az üzlet része legyen.
U20-as vb: Horvátország nyerte a nap rangadóját
Nem bírt Montenegró a horvátokkal az U20-as vb nyitónapján. Görögország és Oroszország gázolt, Spanyolország is fölényesen verte a japánokat. Fotó: wc2017.srbwp.rs Görögország és Puerto Rico feszült egymásnak a torna nyitómeccsén, ahol a hellének ellentmondást nem tűrően kezdtek. A kapuban Zerdevasszal, akit a felnőtt vb-n is láthattunk. Nos, a mérkőzés 26-1-el ért véget. Az oroszok következtek ezután […]
Országos Pályaépítési Program – újabb pályázati kör indul
A Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programjának keretén belül ismét lehetőség nyílik Önkormányzatoknak és sportegyesületeknek pályák építésére pályázni oly módon, hogy a beruházások költségeiből a 70%-ot TAO forrásból, a pályázónak pedig a maradék 30%-ot kell előteremtenie.
U17: szenzációs Eb-kezdet, legyőztük a franciákat
A magyar U17-es válogatott nagyszerű játékkal, Csoboth Kevin duplájával és Bence Márk góljával 3-2-re legyőzte a franciákat a horvátországi Európa-bajnokság első játéknapján.
Nézettség: 427 ezren látták a magyar futballközvetítéseket hétvégén
Az OTP Bank Liga 28. fordulójának 6 mérkőzéséből az M4 Sport kettőt élőben és április 23-ig kettőt ismétlésben is sugárzott. A két mérkőzés valamelyikének első sugárzásába 713 ezer fő nézett bele legalább egy percre, ez a teljes népesség 8,2 százaléka. Az ismétlésekkel együtt a 28. forduló valamelyik mérkőzésébe eddig 789 ezer fő nézett bele.
U18: szlovákiai döntetlen az Egyesült Államokkal
U18-as válogatottunk hétfőn megkezdte szereplését a nyolccsapatos Szlovákia Kupán.
Visszavonul az első paralimpikon tandempáros
BringaSport – 2017.02.02 – A 2016.évi nyári paralimpiai játékokon a kerékpársport történetében először magyar bringások is szerepeltek: Butu Arnold Csaba és pilótája, Garamszegi László, a TuttoBici-HungaroFondo sportolói képviselték hazánkat. Butu Arnold
A Sport Legyen a Tiéd – Gankaku SE
SLT: “A SPORT LEGYEN A TIED” Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága a Nemzeti Sportfejlesztés koncepció részeként 2015. januárjában elindította “A Sport Legyen a Tied” programot, melynek fő célkitűzése, hogy országszerte segítse a sport beépülését a gyermekek mindennapjaiba, elősegítve … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →
A Kanyó-kupáért versenyeznek
Szombaton és vasárnap rendezik meg a budapesti Tornacsarnokban a leányutánpótlás országos tornászbajnokságát, amely idén is a Kanyó Éva-kupáért zajlik. STJ • Három korosztályban, ifjúságiban, kadetben és serdülőben rendezik meg szombaton és vasárnap 10 órától a budapesti Tornacsarnokban az utánpótláskorú leánytornászok … Bővebben
Háromgólos nyitány
Az U17-es leányválogatott a hajrában lőtt gólokkal tette magabiztossá az azeriek ellen győzelmet a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőtornán, a folytatásban a észtek következnek. Up-info • A Schumi Dorottya vezette U17-es leányválogatott a csoportból való továbbjutást tűzte ki célul a hazai … Bővebben
Aranyeső a Maty-éren
Nyolc aranyat, összesen pedig 17 érmet szereztek a magyarok a szegedi kajak-kenu Olimpiai Reménységek Versenye első napján. A teljesítmény értékét növeli, hogy az indulók javarészt a hosszabb távokat kedvelik, s akad, aki egy hete maratonon nyert vb-elsőséget, most pedig ezüstérmet … Bővebben
Áttörés: A Mercedes-motor átléphette az 1000 lóerőt
Mérések szerint a mezőny domináns csapata olyasmit ért el motorteljesítmény terén a szingapúri hétvégén, amire az 1980-as évek közepe óta nem volt példa a Formula-1-ben.


























