Címke: McLaren Honda
Alonso: Gratulálok a Ferrarinak, de mégiscsak száz pont a hátrányuk…
A McLaren-Honda spanyol pilótája, Fernando Alonso úgy véli, a Ferrarinak nincs oka az örömre, hiszen még mindig elmarad a Mercedestől, akárcsak az előző évben, amikor még ő is az alakulatot erősítette. A kétszeres világbajnok saját helyzetéről is beszélt.
Boullier: Hiába jó a Honda belső égésű motorja…
Noha a Honda belső égésű motorja önmagában nem rossz, nehéz megítélni, hol tart egészen pontosan az ellenfelekhez képest, hiszen az energia-visszanyerő rendszereket továbbra sem tudják úgy munkára bírni, ahogy akarják – jelentette ki a McLaren versenyigazgatója, Éric Boullier.
Síró autó, nevető versenyző: Button inkább a nassolásba menekült…
Jenson Buttonnél a csokis finomság a nyerő – ha már autója távolról sem az… A péntek délután csak három körig jutó brit jó kedéllyel igyekszik elfojtani elkeseredettségét – s közben azt reméli, pár héten belül tisztázódik jövője.
Megvannak az első büntetések Monzában!
A pénteki szabadedzések után biztossá vált, öt versenyző mindenképpen büntetést kap a monzai időmérőt követően. A Red Bull versenyzői jártak legrosszabbul.
Az F1 öngólt lőhet a 2016-os versenynaptárával?
Több szempontból is problémásnak ígérkezik a jövő évi rekordhosszúságú versenynaptár, ezért egyes résztvevők ellenzik a program gyökeres átalakítását. Átgondolatlan változtatások következnek?
A McLaren ezért nem akar mindenáron B-csapatot
Egy másik Honda-motoros alakulat, avagy egy, a gyárival szorosan együttműködő testvércsapat csak akkor lenne hasznos a McLaren számára, ha nem vonná el a japánok figyelmét az első számú partnerről – jelentette ki a brit egylet versenyigazgatója, Éric Boullier.
Csak harcolni akarnak a McLaren világbajnokai
Kiábrándító versenyhétvégén vannak túl a McLaren-Honda világbajnokai, komolyabb előrelépést pedig a soron következő olasz futamtól sem várnak, sőt Jenson Button és Fernando Alonso is tisztában van azzal, hogy a csapatra ismét nehéz napok várnak.
Honda: 25 lóerővel már jobbak vagyunk a Renault-nál
Ismét magabiztosan nyilatkozott a Honda sportigazgatója, Arai Jaszuhisza: a japán szakember úgy véli, cége lehagyta a Renault-t, már ami a belső égésű motor teljesítményét illet. Később elismerte, az autó egyedi tervezése megnehezítette a gyár dolgát – mégsem követel változtatást.
Korábbi főnöke szerint Räikkönen gyors, okos és sokkal több volt benne
Gyors, okos, szellemes és nagyon jók a visszajelzései, Kimi Räikkönen azonban mégsem tudta megmutatni, milyen lehetőségek rejlenek benne, egy rendkívül fontos hozzávaló ugyanis mindig hiányzott, mégpedig az elkötelezettség – állítja a finn korábbi főnöke, Martin Whitmarsh.
A Honda ezt kéri a belga futam után
Több időre van szükség ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni, mekkora előrelépést jelentenek a Honda motorfejlesztései – állítja a japán cég sportigazgatója, Arai Jaszuhisza. A McLaren versenyigazgatója eközben egyértelművé tette, csapata hisz partnerében.
Feltámadás, győzelmi esélyek? Vettel nem írja le a McLaren-Hondát
A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel nem szeretné leírni a McLaren-Hondát, véleménye szerint ugyanis a csapat rendelkezik a szükséges forrásokkal ahhoz, hogy a következő szezonban akár a világbajnoki cím megszerzéséért is harcba szálljon.
Buttonnek különleges kalandban volt része
Különleges kalandban volt része a McLaren brit klasszisának, Jenson Buttonnek és a csapat korábbi pilótájának, David Coulthardnak, a Lydden Hill-i pályán ugyanis mindketten kipróbálhattak egy, a ralikrossz-világbajnokságban használt versenygépet.
Ez még Buttont is meglepte
Hiába a továbbfejlesztett Honda-motor, Jenson Button egy másodperccel lassabb kört futott a Belga Nagydíj időmérőjén, mint az előtte végző Felipe Nasr. A McLaren versenyzője elismerte, meglepődött ezen a lemaradáson; a cég sportigazgatója pedig magyarázkodni kényszerült.
Alonso csak a 107%-ra hajt
Rekordot jelentő büntetései után a McLaren nem fogja túl komolyan venni a Belga Nagydíj időmérő edzését. Fernando Alonso elárulta csupán a 107%-os határon belüli idő teljesítése lesz a céljuk…
Buttonék már maguk mögött hagyták a betörés borzalmait
A McLaren-Honda brit pilótája, Jenson Button és felesége, Jessica Michibata már maga mögött hagyta a nyári szünetben történt rablás megpróbáltatásait. A korábbi világbajnok reméli, a nagy nyilvánosság segít a hasonló esetek megelőzésében.
Furcsa gondok a McLarennél: Alonsoék többet nem „dobálózhatnak”?
Ha a Magyar Nagydíjon nincs a biztonsági autó, a McLarennek aligha jött volna össze a kettős pontszerzés. Mi több, az sem biztos, hogy célba értek volna – mégpedig egy szokatlan visszatérő probléma miatt…
Talált egy kiskaput a McLaren
Úgy tűnik, a McLaren-Honda versenyzői a mezőny végéről vágnak majd neki a Belga Nagydíjnak, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a csapat két alkalommal is motort cserél autóikban, kijátszva ezzel a szezon közben – részben pont miattuk – bevezetett szabályokat.
Alonso: Túl sokáig maradtam a Ferrarinál
Miközben volt csapattársa, Kimi Räikkönen örül, hogy új szerződést kapott a Ferraritól, Fernando Alonso a Belga Nagydíj előtt úgy nyilatkozott, már jóval korábban távoznia kellett volna Maranellóból.
Érkezik a modern szívóhatás, érkeznek az előzések?
Úgy tűnik, a Forma-1 technikai vezetői megegyeztek abban, hogy a 2017-es évadtól kezdődően csökkentik az első vezetőszárnyak szerepét az autók leszorítóerejének generálásában, ezt a feladatot pedig a padlólemezekre bízzák, mégpedig a szívóhatás modernizálásával.
Érkezik az modern szívóhatás, érkeznek az előzések?
Úgy tűnik, a Forma-1 technikai vezetői megegyeztek abban, hogy a 2017-es évadtól kezdődően csökkentik az első vezetőszárnyak szerepét az autók leszorítóerejének generálásában, ezt a feladatot pedig a padlólemezekre bízzák, mégpedig a szívóhatás modernizálásával.


























