Címke: pasalic
Homokágyban, parkban és teherautó platóján bringáznak Veszprémben
BringaSport – 2016.11.04 – LOcarGO Veszprém Cross sajtóközlemény – A királynék városába, Veszprémbe érkezik november 20-án a „téli kerékpáros cirkusz”. A bakonyi megyeszékhelyen ötödik alkalommal rajtol a LOcarGO Veszprém Cross terepkerékpár-verseny,
Ügynöke szerint az edző számíthat Pasalicra
Mario Pasalic vasárnap a Pescara ellen debütált a Milanban és bebizonyosodott, hogy Vincenzo Montella számíthat…
Dabrowski a döntőig meg sem állna, a BL-ben is maradandót alkotna
Csúcsra vinné az Egert, de adott esetben a szövetségi kapitányi poszton is elgondolkodna. Az Eger vezetőedzője az idei célokról beszélt az elmúlt napokban az m4sport.hu-nak. Dabrowski Norbert a bajnoki döntőbe vezetén csapatát, a Bajnokok Ligájában pedig ugorna egy lépcsőt és az elődöntőbe jutna az Egerrel. Természetesen adódott a kérdés, mit szól Benedek Tibor döntéséhez: “Nagyon nehéz […]
Pasalic örül a debütálásnak és készen áll a játékra
Vasárnap délután a Pescara ellen csereként beállva debütált tétmeccsen a Milanban a 21 éves Mario…
Visszafogott produkciók
Egyedül Molnár István maradt talpon a magyar ifjúsági asztaliteniszezők közül a szlovén nemzetközi utánpótlás-bajnokságon. A Füle Kata, Göndör Fanni kettős a negyeddöntőig jutott. P. V. • A csapatverseny sikerei után mérsékelt eredményeket hozott az ifjúságiak egyéni versenye a magyaroknak a … Bővebben
A BMW folyamatosan figyeli a többi szériát
Bár jelenleg a DTM- és a GT-programjukra koncentrálnak, az idén százéves BMW folyamatosan figyeli azokat a szériákat, melyekben érdemes lenne szerepet vállalni – a sportigazgatóval beszélgettünk.
Pasalic boldog és alig várja, hogy játszhasson
Mario Pasalic jól érzi magát Olaszországban és már alig várja, hogy bemutatkozhasson tétmeccsen a Milanban….
Az élmezőnybe vágynak
A Tatabánya kiemelt serdülő kézilabda-bajnokságban induló fiúcsapatának a felsőházba kerülés a célja. A még aktív játékos, de a serdülőknél edzőként is dolgozó Lehőcz Zoltán szerint nem lesz könnyű dolga a csapatnak – írja a klub honlapja. UP-info • Már javában zajlanak … Bővebben
Pedrosa vezetésével hármas Honda-elsőség
A Repsol párosáról szólt az Aragóniai Nagydíj péntek délutáni gyakorlása, amelyen végül a misanói győztes Dani Pedrosa érte el a legjobb köridőt. Marc Marquez mögött Cal Crutchlow lett a harmadik az LCR Honda színeiben, míg Valentino Rossi a negyedik helyen zárta a tréninget.
Pasalic idő előtt visszatérhet a Chelsea-hez
Egyes beszámolók szerint elképzelhető, hogy a csapat horvát középpályása, Mario Pasalic a vártnál hamarabb visszatérhet…
Magyar Kupa – Nem bírt egymással a BVSC és a Debrecen
A Magyar Kupa D-csoportjában izgalmas meccsen döntetlen született a BVSC és a Debrecen összecsapásán. A Fradi-Szentes meccs sima volt, míg a Debrecen és a BVSC összecsapása már több izgalommal kecsegtetett. A mérkőzésben nem is csalódtunk. Az első félidőben a BVSC akarata érvényesült. A vasutas együttes az első és a második negyedben is többször vezetést tudott szerezni, […]
Pasalicé a 80-as, Fernandezé a 14-es mezszám
Nyilvánosságra hozták a hivatalos mezszámokat a szezonra, amely alapján kiderült, hogy Mario Pasalic és Matias…
Vettel: Ennél sokkal többet vártam
Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es pilótájának sem sikerült jól az időmérő edzése. A német versenyző csak a negyedik pozícióból vághat neki a vasárnapi Belga Nagydíjnak.
Pasalic aláírt, egy évre érkezik a Chelsea-től
A 21 éves játékos a Milanban folytatja.
Magnussen nem könyörög a Renault üléséért
Kevin Magnussen, a Renault F1-es pilótájának jövője nem feltétlen biztos a csapatnál, annak ellenére, hogy sokkal jobban teljesít, mint a gárda másik versenyzője, a brit Jolyon Palmer.
Pasalic érkezik egy szezonra a Chelsea-től – sajtóhír
A legfrissebb hírek szerint Mario Pasalic, az angol élvonalban szereplő Chelsea fiatal középpályása úton van…






















