
Elbúcsúztatták Lukács Sándort
Január 14-én, szombaton búcsúztatták el a decemberben elhunyt Lukács Sándort, a Honvéd örökös bajnokát.
Január 14-én, szombaton búcsúztatták el a decemberben elhunyt Lukács Sándort, a Honvéd örökös bajnokát.
Hétvégén befejeződnek az OTP Bank Liga idei küzdelmei, 2016 utolsó mérkőzése az MTK Üllői úti fellépése lesz.
Jó hangulatú tornát rendezett a hétvégén négy mini korosztályú jégkorongcsapat részvételével a Jégkert SE. STJ • Van Budán egy aprócska szigete a magyar jégkorong-utánpótlásnak. Azok közül, akik a Széna téri buszmegállóban várakoznak vagy éppen a Mammut bevásárlóközpontba sietnek elkölteni a … Bővebben
Otthon is győzött a Honvéd a Szeged ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjében, így a Kőér utcaiak jutottak tovább. Egygólos előnnyel várhatta a Honvéd a Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóját a Szeged ellen. A mérkőzésen még 1-0-ra vezetett a Szeged, aztán jött két hazai találat. Mindkettőt Fejős lőtte, így már a Honvédnál volt az előny. A második […]
A Paksi FC 2–1-re győzött a címvédő Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 15. fordulójában. A Videoton fölényesen verte a Gyirmótot, maradt az utolsó a DVTK.
Szombaton hat mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 2016–2017-es idénye. A 15. forduló slágere a kecskeméti Újpest–Vasas összecsapás.
Hajdúböszörményben rendezik meg a gyermek- és ifjúsági sakkcsapatbajnokságot, amelyen a fiatalok között tizennégy, az idősebbek mezőnyében huszonhat együttes küzd az elsőségért. L. G. • Az őszi szünetet kihasználva a szövetség keddtől vasárnapig rendezi meg Hajdúböszörményben a gyermek- és ifjúsági csapatbajnokságot. … Bővebben
A fiú-juniorválogatott péntektől keddig lejátssza első nyolc mérkőzését az élvonalbeli röplabdabajnokságban. Az ellenfeleknek is komolyan kell venniük, hiszen a fiatalok elleni eredmény beszámít az alapszakasz végeredményébe. Lakner Gábor • Ahogy arról korábban beszámoltunk, a junior-röplabdaválogatott a felkészülés jegyében elindul a … Bővebben
A házigazda MAFC két győzelemmel kezdett U16-os Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga (EYBL) budapesti tornáján. A vélemények egyöntetűek: a játékosok és az edzők is sokat tanulhatnak a nemzetközi mérkőzésekből. Lakner Gábor • Kettőből kettő: ez a házigazda MAFC mérlege a fővárosi … Bővebben
A magyar női U19-es válogatott Eb-selejtező minitornán vesz részt Montenegróban 2016. október 17 és 26 között.
A múlt héten kezdte el a felkészülést a december 12-én kezdődő leány ifjúsági vízilabda-világbajnokságra a magyar korosztályos válogatott. A munka hétfőn folytatódik. STJ • Ez alkalommal három napon át gyakorol együtt a Faragó Tamás vezette együttes a margitszigeti Hajós-sportuszodában. A … Bővebben
Megint remek hétvégéje van a magyar vívóknak. Ez alkalommal a junior párbajtőrözők a főszereplők, akik közül a fiúk bronzéremmel, a lányok egy hatodik hellyel zárták a Világ Kupa-idénynyitót. STJ • A junior párbajtőröző fiúk a Rigában indították a szezont a … Bővebben
A Kassán lépett túl a BVSC az Euro Kupa mai napján. A Kotor ellen dől el a továbbjutás. A tegnapi egygólos vereség után ma a házigazda Kassával mérkőzött meg a BVSC az Euro Kupa C-jelű csoportjában. A mérkőzés első negyede után látszott, hogy nincs egy súlycsoportban a két együttes. A vasutas gárda már 4-2-re is vezetett […]
Idei első tornagyőzelmét aratta egyesben a 18 éves Gálfi Dalma, miután a toowoombai 25 ezer dollár összdíjazású felnőttviadal döntőjében két játszmában verte a brit Katy Dunne-t. A magyar teniszező a páros után így az egyes trófeáját is begyűjtötte. reb • A … Bővebben
Háromszoros olimpiai bajnokunk tüzet nyitott Egerre. Nem mindennapi dolgot próbálhatott ki Biros Péter, hiszen díszlövést adhatott le az egri várból. Természetesen egy szép kezdeményezésnek a része ez, hiszen még májusban Nyitrai Zsolt, miniszter biztos, Eger és térsége országgyűlési képviselője jelentette be, hogy az idegenforgalmi szezon végéig minden nap 15 óra 52 perckor egy díszlövés dördül […]
Az OSC vezetőedzője a keretről, a szuperrangadóról és az idei tervekről is beszélt… Százalékot nem tudok mondani, de különösen a két centerre rengeteget erősödtünk. – kezdte Vincze Balázs a beszélgetést a Digi Sport Reggeli Startban – Nemcsak a gólerősségüket tekintve támadásainkban, hanem azért is mert közelebb tudunk kerülni a kapuhoz. Zalánki Gergő Kevin Grahamhez képest […]
Már-már szokás szerint a 17 éves Jászapáti Petra nyerte meg a rövid pályás gyorskorcsolyázók idénynyitó országos felnőttbajnokságát. A Szegedi Korcsolyázó Egyesület fiatalja csak félig örül a sikernek, mert nem szeret csapattársai ellen versenyezni. reb • Immár harmadik éve, sorozatban Jászapáti … Bővebben
A női szövetségi kapitány a riói olimpiáról és a közeljövő terveiről is beszélt a Digi Sport-ban. Kudarcként éltük meg, mégis menni kell tovább, ha érmet szeretnénk nyerni a világbajnokságon. – kezdte Bíró Attila a Reggeli Startban – Nekem nem volt könnyű újranézni a mérkőzést. Leültünk megbeszélni, külön a játékosokkal és a stábbal illetve közösen másnap. Még […]
Egyes jelentések szerint Luiz Adriano játszhat a kezdetektől fogva a vasárnapi Sassuolo elleni mérkőzésen egy…
I.helyezett
Fessúr De Bognár
Tenyésztő: Bognár Boris Kft.
Lovas: Kovács Henri
Tulajdonos: Bognár Boris Kft.
II. helyezett
Caressilanda
Tenyésztő: Lewitz Ménes, Németország
Horváth Balázs
III. helyezett
Quintero
Tenyésztő: Bognár Boris Kft.
Kovács Henri
IV. helyezett
Hatchi
Tenyésztő: G.M. Ten Hool
Debreceni János
V. helyezett
Calliope
Tenyésztő: Juhász Réka
Oláh Szabolcs
VI. helyezett
Caremos
Tenyésztő: Johann Peter Lass
Oláh Szabolcs
Lican
Tenyésztő: Pape Bjoern, GER
Faluhelyi Ádám
VII.helyezett
Cor Laboom
Tenyésztő: Heinzl Oliver
Fazekas István
VIII.helyezett
Happy Day V
Tenyésztő: E.Veenstra
Suta Sándor
IX.helyezett
Hot Easy
Tenyésztő: Teunissen Terwolde, Hollandia
Kurnyák Ágnes
Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu