Címke: Válogatottak
Női U17: visszavágtak a szlovákok
A keddi, lipóti 3-2-es győzelem után női U17-es válogatottunk 5-2-es vereséget szenvedett a házigazda szlovákoktól.
Nemzetközi tornán az U19-es válogatott
U19-es együttesünk pénteken kezdi meg szereplését a vajdasági Vilotic-tornán, első ellenfele Izrael korosztályos csapata lesz.
Vasárnapig kaphatóak a feröeri meccsjegyek
A magyar válogatott szeptember 6-án, a Feröer-szigeteken kezdi meg a világbajnoki selejtező sorozatot. A tórshavni mérkőzésre szóló jegyek ismét kaphatóak, egészen vasárnap 16 óráig.
Horkai György: Föltettük a lécet magasra, ezt tartani kell.
Ma U18-as válogatottunk sorsdöntő mérkőzést játszik a görögökkel a vb-n. Szövetségi kapitányunk szerint, az olaszok elleni játékkal a helléneket is meg lehet verni. „A görög utánpótlás közismerten a világ egyik legjobbja – fogalmazott Horkai György. – Nagyon jó a csapatuk, de egyáltalán nem legyőzhetetlen. Bennünket nagyon fűt a visszavágás vágya, hiszen tavaly Bakuban, az Európa […]
U18-as vb: Japán kipipálva, jöhet Görögország
Négygólos győzelmet aratott U18-as válogatottunk Japán ellen. A srácok a sikerrel ott vannak a negyeddöntőben, ahol a jól ismert görögökkel találkoznak. Nehezen lendült játékba a csapat, hiszen az első negyed végén még Japán vezetett egy góllal. A második nyolc percben azonban megfordította a válogatott a meccset, Sugár góljával már 7-6-ra vezetett a nagyszünetben. A harmadik […]
Alázat és kemény munka vezet a válogatotthoz
A magyar U21-es válogatott szeptember 1-jén Liechtenstein ellen játszik Eb-selejtezőt. A felkészülés hajrájában csatlakozott a csapathoz Nagy Dominik és Vida Máté is – ők a szezonban eddig mutatott teljesítményük elismeréseként Bernd Strock felnőtt válogatott kereténél készültek, sőt Vida ott lesz a Feröerre utazók között is.
U18-as vb: a japánok jönnek
A japánokkal játszik U18-as válogatottunk a podgoricai vb-n a negyeddöntőért. Montenegró csoportgyőztesként van ott a legjobb nyolc között, hiszen a csoportkör utolsó játéknapján Brazíliát is kétvállra fektette a vb házigazda, míg a magyar válogatott másodikként jutott tovább. A Horkai-csapatra, így Japán vár a negyeddöntőért. A mérkőzést 18.20-tól játssza a válogatott. Érdekesség, hogy az olasz és […]
Női U17: az első félidőben döntöttünk a szlovákok ellen
Kedden Lipóton játszott felkészülési mérkőzést a magyar és a szlovák női U17-es válogatott, a Schumi Dorottya vezette együttesünk első félidei jó helyzetkihasználásának köszönhetően 3-2-re megnyerte a találkozót.
Szerb válogatott – Dejan Szavics elmondta a siker titkát
Mióta kapitány, mindent megnyert a szerb válogatottal, Dejan Szavics a parádés mutató mögötti titkokról, és a jövőről is beszélt. Terjedelmes interjút adott a danas.rs-nek Dejan Szavics. Mint ismeretes a szakember 2013-ban vette át a csapat irányítását, innentől kezdve pedig nem volt megállás, hiszen nyolc aranyérmet gyűjtött be a csapattal. Két Eb-címet, egy világkupát, egy vb-aranyat, három […]
U18-as vb: bizakodhatunk
Két győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört a magyar válogatott az U18-as vb-n. A mérleg pozitív, de vajon mit mutatnak a számok? A srácok pozitív mérleggel zárták a csoportkört, 53 lőtt és 43 kapott góllal. A házi góllövőlistán hárman is tíz góllal állnak. Nagy, Vadovics és Burián is ugyanannyi gólt lőtt. A csapat egyébként 119-szer […]
U18-as vb: Fontos győzelmet aratott a magyar válogatott
A podgoricai ifi vb-n a magyar válogatott győzelemmel zárta a csoportkört. A Horkai-csapat az olaszokat múlta felül parádés hajrával. Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Hol mi, hol pedig az olaszok vezettek. Burián nyitotta a gólok sorát, majd Navara egalizált, 1-1. A hajrában 2-2 állt az eredményjelzőn, mikor az olaszok tehetsége, Manzi előnyből […]
Bernd Storck az év legnehezebb meccsére számít Feröeren
A szövetségi kapitány szerint a játékosok megfelelő fizikai állapota nélkül nemzetközi szinten lehetetlen jó teljesítményt nyújtani.
Bajban lehet Montenegró
A jövő évi budapesti vb-re teljesen megújulhat a montenegrói válogatott. Vladimir Gojkovics együttese ismét a negyedik helyen végzett az olimpián. Ez volt a montenegrói válogatott harmadik ötkarikás játéka, ahol nem szerzett érmet. A szakvezető már a jövőn gondolkodik, hiszen ha megnézzük a csapat húzóembereinek életkorát, bizony bajban lehet. A kapusoknál Zdravko Radics 37, míg Milos […]
U18-as Vb: Magabiztos győzelem Brazília ellen
Nem jelentett gondot Brazília legyőzése a podgoricai vb-n. A magyar válogatott az elejétől kezdve dominált a meccsen és a végén könnyedén győzött. A tegnapi kétgólos montenegrói vereség után ma Brazíliával mérkőzött meg a csapat az U18-as vb-n. A találkozó első negyedében 2-2-ig tudta tartani ellenfelünk a lépést, aztán Vadovics duplájára nem érkezett válasz, 4-2. A […]
Mától folytatódik a munka Telkiben
Kilenc nappal a magyar válogatott első világbajnoki selejtezője, a Feröer-szigetek elleni, szeptember 6-i összecsapás előtt megkezdődött a keret közvetlen felkészülése a találkozóra.
Phytia kupa – Négyből négy fiaskó az Eb előtt
Női U19-es válogatottunk a görögországi phytia kupán vett részt a hétvégén. A Faragó-lányok a felkészülési tornát négy vereséggel zárták. Nem sikerült jól a Phytia-kupa női válogatottunknak. A lányok az első napon a házigazdáktól, a másodikon az olaszoktól és az oroszoktól, az utolsó napon pedig a tornagyőztes hollandoktól kaptak ki. Mint ismeretes a csapat szeptember 11. […]
Meglepő döntést hozott az olimpiai bajnok
A horvátok egykori ötkarikás győztese, nem mellesleg világbajnoka nem várt döntést hozott jövőjét illetően. Négy évvel ezelőtt a londoni ötkarikás játékokon felállhatott a dobogó tetetéje, 2007-ben pedig világbajnoki címet ünnepelhetett Damir Burics. A 35 esztendős elnyűhetetlen bekk, aki ott volt a riói ezüstérmes válogatottban is, szeptembertől nem a Rijekában láthatjuk majd játszani. Kicsit meglepő döntés, […]
U18-as Vb: Vereség a nyitányon
Két góllal kikapott U18-as válogatottunk a podgoricai vb nyitányán Montenegrótól. A mérkőzésen végig vezetett a házigazda, végül 16-14-re győzött. Az első negyedben 1-1 után Saveljics majd Ukropina találataira nem volt válasz, azaz csak Nagy Ádám tudott rá felelni, így 4-2 volt az állás. A második nyolc percben Vadovics góljával 4-3-ra feljöttünk, de ezután jött két […]
Kemény Dénes: csalódás válogatottaink olimpiai szereplése
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elemezte pólósaink riói szereplését. A szombati Népszabadságban megjelent interjúban beszélt Kemény Dénes az olimpiai szereplésről, mint elmondta: “a pólósoktól mindig mindenki érmet vár, így én is.” Nem lehet elégedett, inkább önkritikus, bár a nők bejutottak az elődöntőbe, érmet azonban nem sikerült szerezni, így csalódás. “A fiúk szereplése – negatív értelemben […]
Átigazolás: világbajnokkal erősített a Recco
Az olasz sztárklub újabb érkezőt jelentett be. Ezúttal régi-új játékossal erősített. A 32 éves játékos már 2009 és 2012 között játszott a Reccóban. Rutinos bekkről van szó, akit a riói olimpia álomcsapatába is beválasztották. Molina legnagyobb sikerét a spanyol válogatottal a 2001-es vb-n érte el, amikor felállhatott a dobogó tetejére 17 évesen. Mint ismeretes a Reccónál […]



























