Német-magyar: Rossi újoncot avat Lipcsében – így kezdenek a mieink
Így áll fel a magyar válogatott a németek elleni idegenbeli Nemzetek Ligája-összecsapáson.
Így áll fel a magyar válogatott a németek elleni idegenbeli Nemzetek Ligája-összecsapáson.
Kuttor Attila pedig már a Mezőkövesdet vezette győzelemre a válogatott szünetben megrendezett felkészülési találkozón. Így alakultak a nap magyar érdekeltségű összecsapásai.
A MOL Fehérvár FC német szakvezetője, Michael Boris figyelmeztette a német válogatottat a pénteki, Magyarország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt, és a mieink folyamatos fejlődését hangsúlyozta ki.
Az elszabaduló rezsiárakat mindenki megsínyli, a sport sem kivétel. Az Index a sportági szakszövetségeknél érdeklődött, hogyan látják az elkövetkezendő időszakot, és milyen döntéseket hoznak a leállás elkerülése érdekében. A labdarúgást, illetve az MLSZ-t érintő részből idézünk az alábbiakban. Lapszemle.
A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov a csapatépítés, a hazai és európai kupacélok, a magyarok és légiósok témakör, illetve a BL-selejtezők szerinte visszás kiírása kapcsán is nyilatkozott hazája egyik lapjának. De szóba került Szergej Rebrov, a legdrágább Fradi-igazolás és Civic, valamint Besic piros lapja is.
Habkönnyed győzelmetaratottcsaparrunk. Fotó: len.eu / archív Pazar játékkal elődöntős U19-es válogatottunk az Eb-n. A németek elleni meccsen a legeredményesebb játékosunk Vigvári Vince volt öt góllal. A magyar csapat holnap 17.30-tól ugrik vízbe, az ellenfél a szerb-olasz meccs győztese lesz. U19-es Eb negyeddöntő: Németország – Magyarország 1-22 (1-3, 0-4, 0-6, 0-9) Gólszerzők: Sekulic 1 ill. Vigvári […]
Az amerikai védő a posztjáról, a csapatról és a fejlődésről is beszélt.
The post Dest: “A sors vezetett ide a Milanhoz” appeared first on AC Milan Club Budapest.
Az Eb-n már látott Belén Vosseberg és Estelle Millot jövőre a zöld-fehéreknél fog játszani. Már hivatalos, hogy két légióst is szerződtetett a Fradi női csapata. A német Belén Vosseberg és a francia Estelle Millot is a következő szezonban a zöld-fehéreknél fog játszani. A 24 éves német pólós 10., a francia 28 éves játékos a 7. […]
„Egész életemben Milanista voltam és most is az vagyok.”
The post Berlusconi szavai a Milanról és a San Siro lebontásáról appeared first on AC Milan Club Budapest.
Szeptember 29. és október 2. között Budapest ad otthon a European Teqball Tour következő állomásának, ami egyben a jövő évi, lengyelországi Európa Játékok első kvalifikáció versenye is. Összesen több mint 150 játékos jelezte a részvételét, amely minden idők harmadik legmagasabb száma a teqball történetében. A frissen átadott Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont szeptember legvégén átalakul […]
Hansi Flick szövetségi kapitány és a csatár Timo Werner is abban bízik, hogy a német labdarúgó-válogatott megnyeri Nemzetek Ligája-csoportját, amelyben előbb pénteken a magyarokat fogadja Lipcsében, majd hétfőn az angolok ellen lép pályára idegenben.
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Dárdai Pál szerint a nemzeti együttesünk csapatként jobban működik, mint a német.
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerdán bejelentette, hogy nem lesz többé kontinensen átívelő Európa-bajnokság.
A katari világbajnokságot követően születhet döntés.
The post A Milan bejelentkezett a Spezia játékosáért appeared first on AC Milan Club Budapest.
San Marino labdarúgó-válogatottja megszakította 18 meccses vereségsorozatát, története második győzelmét azonban nem sikerült megszereznie a Seychelles-szigetek elleni szerdai barátságos mérkőzésen, amelyen nem született gól.
Tízoldalas, összesen 284 tételt tartalmazó listát tett közzé Lázár János építési és beruházási miniszter megbízásából helyettese, Csepreghy Nándor – ezek azok a korábban tervezett állami beruházások, amelyek elhalasztásáról és átütemezéséről a kormány a háborús helyzet és annak hatásai miatt szeptember 19-ig döntött. A döntéssel körülbelül 2100 milliárd forinttal maradhat több pénz az államkasszában. A […]
A külföldi sajtó is foglalkozott azzal, hogy Szalai Ádám visszavonul a magyar válogatottól a két NL-mérkőzés után.
Kevin De Bruyne és Michy Batshuayi góljával nyertek a belgák, a horvátok is otthon tartották a három pontot az A divízióban. A lengyelek gólt sem lőttek hazai pályán, Törökországban hatgólos thrillert láthattak a nézők.
Az UVSE az ifi Magyar Kupát, a Fradi pedig a serdülő és a gyermek Magyar Kupát is begyűjtötte. Fotó: UVSE / facebook Nagy csatában győzött az UVSE a BVSC ellen az ifi Magyar Kupa finléjában. A lilák ötösök után hódították el a trófeát. A serdülő MK-ban egy gól döntött, de az a rendes játékidőben, a […]