Opel Mokka X – Betyár egy kocsi!
Természetesen az eladási statisztikák is alátámasztják, hogy Európa egyik kedvencéről van szó, amely most megújulva folytatja a sikersztorit.
Természetesen az eladási statisztikák is alátámasztják, hogy Európa egyik kedvencéről van szó, amely most megújulva folytatja a sikersztorit.
A nemzetközi szövetség, a FIFA kiadta legfrissebb, februári hivatalos világranglistáját, amelyen a magyar válogatott egy hellyel előrelépett eddigi pozíciójához képest, jelenleg a 19. helyet foglalja el.
A Renault részéről megerősítették, hogy a régi-új gyári F1-es csapat teszt- és tartalékversenyzője, a francia Esteban Ocon továbbra is a Mercedeshez tartozik – legalábbis egyelőre…
Úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk a huffingtonpost.com felhívásához, amiben arra vállalkoztak, hogy 30 nap alatt boldogabbá tesznek napi kihívásaik segítségével. Akartok ti is boldogok lenni? Akkor csatlakozzatok! Itt a 4. kihívás.
Immár tizenhárom ülésnek van gazdája a 2016-os WTCC-szezonra, hiszen a Sebastien Loeb Racing megnevezte harmadik versenyzőjét is – ezzel nincs már szabad Citroen a mezőnyben.
Fél évvel az olimpia előtt tesztversenyt rendeztek Rio de Janeiróban, ahol Nagy Lajos irányításával két fiatal birkózónk, Galambos Ramóna és Dénes Mercédesz képviselte Magyarországot. Utóbbi honlapunknak elmondta, augusztusban újra szőnyegre lépne Brazíliában, de már élesben. Lakner Gábor • A riói … Bővebben
Az UVSE rendezésében a női Euroliga csoportkörét bonyolítják le a hétvégén. A Volgográd, a Zvezda mellett a negyedik együttes a Szentes lesz… Az Európa-bajnokság óta ez lesz az első nagy megmérettetése a csapatoknak. A legrangosabb kupaporodon egymás mellé sorsolták a két magyar együttest. Mindkét magyar együttesnek jó esélye van a továbbjutásra. A mérkőzéseket a Digi […]
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett barátunk, kollégánk, Mátrai Zoltán 2016.01.27-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Zoli a MAFSZ játékvezetői csapatának alapító tagja, 2005 óta tevékeny részese volt a hazai amerikai futball társadalom életének. A játékvezetés mellett több csapat megalakulásában, fejlődésében is szerepet …
F1-es csapatának újjáélesztésével egy időben a Renault négy, alsóbb szériákban pallérozódó fiatal versenyzőt igazolt le az a korábban több sikeres pilótát is kitermelő juniorprogramjába.
Ahogy, azt már 2015 év végén bejelentették, Tim Gábor, háromszoros magyar bajnok 2016-ban végre teljes idényt fut egy új nemzetközi sorozatban. Az új Skoda Octavia RS-re épülő márkakupa, cseh Benet Automotive szervezésével és fejlesztésével, a legerősebb márkakupa sorozat lesz Közép Európában.
A brit pilóta tavaly még egy privát csapatnál volt tesztpilóta, idén pedig már versenyzőként fogja segíteni a Renault gyári F1-es csapatát – szerinte ég és föld a két helyzet közötti különbség.
Az Infiniti az új, a mai nap során Párizsban hivatalosan is bemutatott Forma-1-es Renault Sport Formula One Team csapat szakmai partnere lesz a 2016-os szezontól kezdődően.
80 millió forint értékű Béres Csepp adományt adott át február 3-án Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke, a daganatos betegeket segítő, valamint a karitatív tevékenységet végző legnagyobb országos szervezetek vezetőinek.
A rali világbajnokság visszavonult királya, a kilencszeres győztes Sebastien Loeb hat vb-futamon indítja pártfogoltját, a francia Quentin Giordanót egy R5-ös Peugeot volánja mögött.
Egyetlen góllal győzött a Brescia az Euro Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Szeged ellen. A jövő heti visszavágó előtt, így lőtávolon belül maradt a Tisza-parti alakulat. Már a döntő a tét az Euro Kupában. Az elődöntő odavágóján a Szegednek Bresciában kellett helytállnia. Nos, ez ment, hiszen a Tisza-partiak egy góllal kaptak ki, így a jövő […]
A Toro Rosso 2016-os autója. az STR11 is teljesítette az összes töréstesztet, így Max Verstappen és Carlos Sainz versenyeszköze is zöld lámpát kapott az idei szezonra.
Fantasztikusan, 5-0-val kezdett a Szolnok a Recco otthonában. Az olasz együttes azonban a mérkőzésen fokozatosan dolgozta le hátrányát, és a végén három góllal győzött. Kár érte, ezt is mondhatnánk a Szolnok mai meccsére. Félelmetesen kezdett a magyar együttes, a mérkőzés elején minden bement, ami kapura ment. Younger, Alekszics és Gocics lövése is utat talált a […]
Vincze Balázs együttese begyűjtötte első győzelmét a Bajnokok Ligájába. Az OSC simán verte a török Galatasarayt, méghozzá nem is akárhogy. Két nyeretlen, pont nélkül együttes találkozott az 5. fordulóban a B-jelű hatosban. A mérkőzést káprázatosan kezdte a magyar alakulat. Bátori duplájával majd Hegedüs találatával már 3-0-ra ment a magyar együttes. Az első negyedben maradt a […]
Cyril Abiteboul, a Renault Sport ügyvezető igazgatója elmondta: az energiaitalosok ugyanazt a motort kapják meg idén, mint a gyári csapat. Szívesen ellátnának több F1-es csapatot is erőforrásokkal.
Hárai vezérletével három góllal győzött az Eger gárdája a Spandau ellen, így a hevesi alakulat tovább tapad az élmezőnyre csoportjában. Több hiányzó is volt az Egernél. A játékosok közül Milos Csukot nem láthattuk a medencében betegség miatt, ezért a fiatal belkezest Zalánkit vetették be, akit a találkozó előtt nem tervezett a vezetés. Dabrowski Norbert vezetőedző […]