Szalai Ádám másik országba menekülhet csapatától – sajtóhír
Aligha marad már sokáig a 34 éves magyar csatár Bázelben.
Aligha marad már sokáig a 34 éves magyar csatár Bázelben.
Dél-Koreából származó információink szerint az ázsiai országban folytathatja pályafutását a Kisvárda támadója, Jasir Asani.
Kevés helyzetet hozott a ZTE és a Kecskemét összecsapása az NB I szombati játéknapjának utolsó mérkőzésén.
A Leipzig újabb fontos meccset nyert meg a Bundesligában, a DAC a csereként beállt Kalmár Zsolt duplájával nyert.
Dél-Afrikában bukkant fel Bajner Bálint, aki korábban a Borussia Dortmund és a West Ham United játékosának is mondhatta magát, legutóbb viszont az NB II-ben volt klubja, az is közel másfél évvel ezelőtt.
Könnyedén hozta el a három pontot Csákvárról a Diósgyőr, amely így a tabella első helyére ugrott, hiszen a Pécs csak késő délután lép pályára.
Az NB I 15. fordulójának szerdai játéknapján három találkozót rendeznek – összeszedtük a főszereplők várakozásait.
Magyarellenes rigmusokat skandáltak a Dinamo Bukarest szurkolói a Sepsi OSK ellen elveszített kupamérkőzésen.
Marco Rose nagyon elégedett a magyar válogatott középpályással, akire komoly rangadó vár szerdán a Bundesligában.
1-1-s döntetlennel ért véget az OTP Bank Liga 15. fordulójának második keddi meccse Kecskeméten, ahol a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez a Puskás Akadémiánál.
A ZTE magabiztosan, 3-0-ra nyert Kisvárdán, az OTP Bank Liga 15. fordulójának első meccsén, ezzel megközelítette a dobogósokat, köztük legyőzött ellenfelét.
A vezetőedző és a sportigazgató sem lehet ott a kisvárdai NB I-es találkozón – bejelentést tett a ZTE a kora esti meccs előtt.
Az RB Leipzig középpályása már 11 gólpassznál jár az idényben, valamennyi sorozatot figyelembe véve – csak két világklassis előzi meg Európában.
A Philadelphia volt kapusa lett Gazdag Dániel csapatának veszte, az álomcsapatba került magyar középpályásnak pedig elképesztő pechje volt.
Az NB I 14. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek – így értékelték a vezetőedzők a látottakat.
Már úgy tűnt, hogy nem bír egymással a két élcsapat az NB I 14. fordulójának szombati rangadóján, de a 92. percben a csereként beállt Ilievski döntött.
Az NB I 13. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeznek – így várják a vezetőedzők és a játékosok a találkozókat.
A felnőtt szint mellett az utánpótlásban is komoly sikert érhet el a magyar labdarúgás: az MTK Budapest rendkívül közel került ahhoz, hogy megélje a kupatavaszt a nemzetközi porondon, az ifjúsági BL-ben ráadásul európai sztárklubok várhatnak a magyar bajnokra februárban.
A Fradinak le kell zárnia a B3-szektort a következő hazai meccsén, további négy NB I-es csapat pedig pénzbüntetést kapott. Kazincbarcikán rasszizmus volt, Véber pedig jövő február végéig nem ülhet le a kispadra.
A magyar U19-es válogatott Bodnár és Gruber második félidei találataival 2-0-ra legyőzte a ciprusiakat a két csapat keddi, gyirmóti felkészülési mérkőzésén.