Kategória: Utánpótlássport
Báki Alex már érmes
Nem a legjobban alakult a junior ökölvívó-válogatott negyedik napja a kaposvári Európa-bajnokságon, noha Báki Alex már érmes. Összesen kilenc magyar lépett szorítóba, közülük heten vereséget szenvedtek. Nyolcan a biztos bronzérmet jelentő negyeddöntőért küzdöttek, a kilencedik, Felföldi László most mutatkozott be. … Bővebben
Azeri–grúz aranyverseny
A magyar kötöttfogás azzal büszkélkedhet, hogy volt szovjet tagországok mellett egyedüliként nyert aranyérmet a bukaresti junior Európa-bajnokságon. Az azeriek és a grúzok három-három bajnoki címe mellett az oroszok és – Lévai Zoltán révén – a magyarok is szereztek egyet. A … Bővebben
Kispestiek a rangsor élén
Az MLSZ a Budapest Honvéd akadémiáját az elmúlt öt év legeredményesebb utánpótlás-nevelő műhelyének rangsorolta. A Magyar Futball Akadémia csapatai a nemrég befejeződött szezont is kiemelkedően zárták, az U15-ös együttesük bajnoki címet, másik három korosztályos csapatuk ezüstérmet szerzett. Az akadémia képzéséről annak … Bővebben
Lévaiék családi aranya
Lévai Zoltán, a Dorogi NC kiválósága öt nyert mérkőzéssel szerezte meg az aranyérmet a kötöttfogás 74 kg-os súlycsoportjában a bukaresti junior Európa-bajnokság első versenynapján. Összesítve 33-1-re verte az ellenfeleit, de az az egy pont sem akcióból született, amelyet ellene értek … Bővebben
Egyenes úton, tovább
Kiss Dávid négy éve aligha tudhatta: jó döntést hoz azzal, hogy felhagy az aktív jégkorongozással, és edzőként folytatja pályafutását. Nincs oka a múltba révedni, hiszen ebben a szerepkörben is sikeres: a szövetség az év utánpótlásedzőjének választotta. Pusztai Viola • „Nyolc … Bővebben
Picikből nagyok
Több száz gyerekkel, jó hangulatban és szép teljesítményekkel zárult a hatnapos olimpici Grand Prix-viadal Balatonfüreden. Az esemény jubilált, hiszen a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző kezdeményezésére tíz éve indult el a párbajtőrszakág felvirágoztatását és bázisának szélesítését megcélzó program. reb • Balatonfüred, … Bővebben
Lecsapott a bűvös négyes
Újabb négy magyar jutott súlycsoportjában a legjobb nyolc közé a kaposvári junior ökölvívó Európa-bajnokságon. Berecz Lionel, Gábrisch Krisztián, Rostás Renátó és Pócza Milos készülhetnek a negyeddöntőre. A válogatott kapitánya, Farkas József értékel. Majer Dániel • Kijelenthető, hogy az ifjúsági válogatott oroszországi … Bővebben
Lévai Zoltán junior Európa-bajnok
Lévai Zoltán, a Dorogi NC kiválósága öt nyert mérkőzéssel szerezte meg az aranyérmet a kötöttfogás 74 kg-os súlycsoportjában a bukaresti junior Európa-bajnokság első versenynapján. Összesítve 33-1-re verte az ellenfeleit, de az az egy pont sem akcióból született, amelyet ellene értek … Bővebben
Méltatlan rendezés
A junior Európa-bajnoksághoz méltatlan körülmények között álltak helyt tisztességesen a magyar sportlövők Tallinnban: Kissné Oroszi Edit utánpótlás-kapitány szerint teljesítették a megfogalmazott célokat, Péni István pedig az olimpián is jól kamatoztatható pozitív élményeket szerzett. reb • Egyre sikeresebb sportágunk a sportlövészet, … Bővebben
Magyar focimesék
Éjjel van, és álmodom? A magyar csapatot látom a pályán, ők azok, akik a szurkolók nyakában ünnepelnek? Nézitek magyarok, látjátok? Mi a csoda, ha nem ez? Pusztai Viola • Csak nézzék az arcokat! Vajon gyerekként Szalai Ádám, Dzsudzsák Balázs, Németh … Bővebben
Mégis a Győr a bajnok
Nagyjából egy hónapig vallhatta bajnoknak magát az Aramis U17-es futsalcsapata: a szövetség versenybizottságának döntése nyomán a budaörsiek hiába nyertek az utolsó fordulóban 40-3-ra, mégis a Rába ETO győzött a korosztályos sorozatban. UP-info • Június elején kisebb perpatvar kavarta fel honi futsaléletet: az … Bővebben
Négy győzelem
Az aggodalomra okot adó kezdés után belelendült a junior ökölvívó-válogatott a kaposvári Európa-bajnokságon. Barbosu Tibor balszerencsés vereségét követően öt magyar lépett szorítóba a második napon, négy nyert, és a nyolc közé jutott. Majer Dániel • Fontos nap elé nézett a … Bővebben
Újpest telitalálata
Nagyszerű májusi teljesítményének köszönhetően az Újpesti Torna Egylet sportlövői nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat, s az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és az ahhoz tartozó … Bővebben
Boglári dzsembori
Több száz gyerek vett részt a Sulikézi-fesztivál zárásán, a Nemzeti Kézilabda Akadémia újonnan elkészült sportcsarnokában, Balatonbogláron. A szakemberekkel az idei év tapasztalatiról és a jövőbeli tervekről is beszélgettünk. reb • Kellemes, hűs terem fogadta a kánikulából érkezőt Balatonbogláron, a Nemzeti … Bővebben
Négy győzelem a folytatásban
Az aggodalomra okot adó kezdés után belelendült a junior ökölvívó-válogatott a kaposvári Európa-bajnokságon. Barbosu Tibor balszerencsés vereségét követően öt magyar lépett szorítóba a második napon, négy nyert, és a nyolc közé jutott. Majer Dániel • Fontos nap elé nézett a … Bővebben
Mekkora Eszter táskája?
Volt meglepetés bőven a Balatonfüreden zajló párbajtőr olimpici Grand Prix-viadalon. Muhari Eszter az újoncok és a serdülők között sem talált legyőzőre, a házigazda Balaton Vívóklub fiataljai a törpicik között jeleskedtek. Pusztai Viola • Vajon Muhari Eszter elég nagy táskát vitt … Bővebben
Ádám és a portugálok
Nagy Ádámot, a magyar válogatott legfiatalabb tagját máris számos, az európai élmezőnyben jegyzett klubbal boronálták össze. Az Eb-n az általános meglepetést keltő magyar válogatottban mindkétszer kezdő, és kiváló teljesítményt nyújtó ferencvárosi fiatal most nyilatkozott először a jövőjéről. UP-info • Nagy … Bővebben
Új szelek fújnak
Szerencsés találkozások, felnövekvő tehetséges generáció – a gyalogló szakágért felelős Urbán Ákos szerint ennek is köszönhető, hogy jelen pillanatban hét gyalogló is riói kvótával bír, négyen közülük ráadásul 23 évesek vagy fiatalabbak. reb • Más sportágnak összesen nincs annyi olimpiai … Bővebben
Labdás leg-gyűjtemény
Beköszöntött a nyári szünet, ami egyben azt is jelenti, hogy a csapatsportágakban véget ért az összes korosztályos bajnokság. Összeállításunkban szemügyre vesszük, sportáganként melyik egyesületek szerepeltek a legjobban. Munkatársainktól • Azt meg kell jegyeznünk, hogy az utánpótlás-nevelés sikerességének csupán az egyik, … Bővebben
Kezdést jelzett a gong
Az ünnepélyes megnyitót követően selejtezőkkel kezdődött a junior ökölvívó Európa-bajnokság a kaposvári sportcsarnokban. Magyar versenyző is szorítóba lépett, de a rajt nem sikerült: Barbosu Tibornak sérülés miatt elment a meccse az ukrán vetélytárssal szemben. Majer Dániel • Nem indult jól … Bővebben



























