
Milyen fejlesztésekkel érkeztek a csapatok?
A Spanyol Nagydíj hagyományosan az a verseny, ahova minden F1-es istálló komoly újításokkal utazik. Csapatról csapatra vesszük, ki mit talált ki az európai szezonra.
A Spanyol Nagydíj hagyományosan az a verseny, ahova minden F1-es istálló komoly újításokkal utazik. Csapatról csapatra vesszük, ki mit talált ki az európai szezonra.
Négy utánpótláskorú sportoló, Gnám Tamara vívó, Pákozdi Éva súlyemelő, Salánki Evelin cselgáncsozó és Tar Sándor ökölvívó kapta Tatabányán az olimpiai bajnok Földi Imréről elnevezett sportösztöndíjat. A Tatabánya Sportjáért járó elismerést Németh Attila testnevelőtanár vehette át. UP-info • A Földi Imre olimpiai … Bővebben
A cukorbetegség korunk egyik népbetegsége, melynek visszaszorításában hatalmas szerepe van a megfelelő életmódnak, és a rendszeres mozgásnak. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy a cukorbetegség nagyon is komoly kór, így a sportolás megkezdése sem történhet mindenféle előzetes orvosi konzultáció nélkül.
1982 májusában is világeseményre készült a magyar válogatott, bár a Rába ETO kicsit elterelte a figyelmet a spanyolországi vb-ről. Harmincnégy éve ilyenkor a győriek bajnoki aranyát emésztgette a közönség, majd egy évre rá a címvédést. Verebes József csapata álomfutballal duplázott. A március 13-án elhunyt mesteredző győri diadalmenetét egy korábbi interjújával, és az MLSZ TV Archív csatornájára felkerült néhány összefoglalóval idézzük fel.
A Red Bull már többször is egyértelmű bizonyítékát adta annak, hogy a csapataikban senki sem érezheti garantáltnak a helyét, ám Daniel Ricciardo nem gondol arra, hogy neki is gyorsan rosszra fordulhat a sorsa.
Augusztus 5-7-én Budapest lesz a házigazdája az U18-as és U20-as strandröplabda MEVZA-tornának. A magyar szövetség a rendezéstől visszalépő Brno helyét vette át. UP-info • Bagics Bence, a röplabdaszövetség strand- és szabadidő-bizottságának elnöke arról tájékoztatott, hogy Budapest korosztályos strandröplabda MEVZA-tornát rendezhet. … Bővebben
A Ferencváros, a Videoton FC és a DVSC-Teva végzett az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényének első három helyén. Ebben nincsen semmi meglepetés.
2005 óta négyszeresére nőtt Európában az SUV-k értékesítése, és e modellek népszerűségének köszönhetően a növekedés tovább folytatódik, méghozzá néhány, meglepőnek tűnő vásárlói csoport színre lépésével – derült ki egy nemrégiben elvégzett felmérésből.
A Győr és a Nemzeti Kézilabda Akadémia vívja a finálét a Szigetszentmiklóson zajló leány-serdülőbajnokság nyolcas döntőjében, míg a harmadik helyért a Debrecen vár a Vasasra. reb • Két-két csoportmérkőzés és a két elődöntő jelentette a csütörtöki programot a leány-serdülőbajnokság szigetszentmiklósi … Bővebben
A SmartTennis Sportegyesület szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a 2016. május 16-án megrendezésre kerülő nyílt napjára. A nyílt nap keretében bárki kipróbálhatja magát a teniszpályán, valamint a különböző mozgásos és ügyességi játékokon. Kiváló lehetőség az oktatókon túl az egyesület tagjainak … Folytatódik….
A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában hét mérkőzést játszanak szombaton, egyet pedig vasárnap. A Gyirmót bebiztosíthatja a bajnoki címét, a feljutásra pályázó duó, a ZTE és a Mezőkövesd hazai pályán szerezhet fontos pontokat.
Javított a rendszeren a Mercedes, de csak Hamilton kapja meg egyelőre, Rosberg maradt a réginél – ő viszont új belsőégésű motort és MGU-K-t „kezd meg” ezen a hétvégén.
A Milan a világ 12. és Olaszország 2. legértékesebb labdarúgó klubja – áll a Forbes…
Több mint háromszáz fiatal nevezett a korcsoportos rapid országos bajnokságra, melyet szombattól hétfőig rendeznek Hajdúböszörményben. L. G. • Akárcsak tavaly, idén is Hajdúböszörményben rendezik meg az országos korcsoportos rapidsakkbajnokságot, amelyen az egyéni küzdelmek mellett csapatban is összemérik erejüket a résztvevők. … Bővebben
A kismamáknak várandósság idején különös figyelmet kell fordítaniuk a testükre, hiszen abban egy új élet is fejlődik. A kiegyensúlyozott táplálkozás és a helyes életmód, amibe a kíméletes testmozgás is beletartozik, elengedhetetlen a mamák és a babák egészsége szempontjából. Sőt már a gyermekvállalás tervezésénél figyelni kell a túlsúlyra, mert az komoly problémákhoz vezethet a terhesség alatt is.
A regnáló F1-es világbajnok szerint nem a szerelőcsere okozza technikai problémáit, maximálisan bízik az embereiben, akik rendkívül keményen dolgoznak – nekik szeretne eredményt hozni.
Talán van esély Luca Antonelli játékára a jövőheti Juventus elleni kupadöntőn. Nem túlzás kijelenteni, hogy…
A Ford ünnepélyes sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy Kiss Gergelyt, háromszoros olimpiai, világ-, és Európa bajnok vízilabdázót választották a kultikus Ford Mustang nagykövetévé Magyarországon.
Öt szezont töltött el a Tisza-partiaknál, mostmár hazahúzta a szíve. Egy hírünk már biztosan van az idei szezonban hatodik helyen végző ContiTech Szeged Diapolo csapatáról. Az egykori világbajnok, Aljosa Kunac távozik. A 35 éves játékos visszatér szülővárosába Splitbe. Ugyanis nevelőegyesületénél mint játékos, és mint utánpótlástréner számítanak rá. Másrészt pedig honvágya volt, hiszen már 15 éve, hogy […]
Minden a Red Bull-ügyről, elsősorban Danyiil Kvjatról és Max Verstappenről szólt a Forma-1-es Spanyol Nagydíj csütörtöki sajtónapján. Míg a nagycsapathoz felbuktatott holland suhanc fürdött a boldogságban, addig az orosz emésztgette a visszasorolást. Igaz, azt úgy tette, hogy azért akár egy trófeát is megérdemelt volna.