Tim Gábor: 1 másodpercre az első helytől

Tim Gábor főként a gyorsasági versenyzés szerelmeseinek lehet ismerős, volt már gokart magyar bajnok, de nyert Suzuki Swift kupát, és Ő volt a 2015-ös RCM Cup bajnoka is. Idén az FIA Swift Cup Europe bajnokságban hívta fel magára a figyelmet ahol hét versenyen indult, és ebből hatot megnyert. De egyre többet tűnik fel rally versenyeken, elmondása szerint a két versenyzési forma (gyorsasági és rally) kiegészíti egymást, nagyban segíti, hogy egyre jobb pilótává váljon.

Read More

Sós-édes víz

Arany nélkül maradt annak a sportágnak az ifjúsági korosztálya, amelyben az ezüst is csak a jövendő jobb eredmény reményében értékes. A serdülők azonban remekeltek, és letarolták az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál mezőnyét Tbilisziben. Az úszók évét értékeljük. reb • Kajak-kenu … Bővebben

Read More

Szám szerint: Hazai pályás örömkönnyek

A hazai közönség előtti győzelem több mint ünnep, megvalósult álom, amiről gyerekkora óta álmodik egy sportoló. Rubens Barrichello mesélte egy interjúban, hogy kisgyerekként izgatottan nézte az interlagosi pályán zajló futamokat, és elképzelte, hogy egyszer őt is ünnepli majd a brazil nézőközönség! Ez sajnos nem jött be neki sohasem.

Read More

Ez volt a 2015-ös esztendő!

2670943 01.08.2015 Венгерские болельщики во время матча второго предварительного раунда по водному поло среди женщин между командами Венгрии и США на XVI чемпионате мира по водным видам спорта в Казани. Максим Богодвид/РИА НовостиOldalunk feleleveníti a 2015-ös év sikereit illetve kudarcait. A férfi és a női válogatott legemlékezetesebb szerepléseit a kazanyi vb-n valamint a nagyobb tornákon. Cikkünk az utánpótlás és a klubszezon legjobb pillanatairól is megemlékezik, ezzel is kívánva boldog új esztendőt olvasóinak. Felemás évet zárt a magyar vízilabdasport. Mind válogatott szinten, mind pedig klubszinten elmaradtak a legjobb […]

Read More

Ezüstök újratöltve

A romániai Balkán-kupa után a szlovákiai Olimpiai Reménységek Versenyét is ezüstéremmel zárta az U16-os fiú- és leány kosárlabda-válogatott. Fazekas Mátét az All Star csapatba is beválasztották. Lakner Gábor • A keddi két győzelem után újra dupláztak az U16-os kosárlabda-válogatottak: a … Bővebben

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.