Címke: be
Horner: Ez az ütközés versenybaleset volt
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is állást foglalt Danyiil Kvjat és Sebastian Vettel között történt incidensben. A brit szakember megvédte a fiatal orosz pilótáját.
Pilótafülke Peugeot-módra – az új 3008-as
A digitális műszeregység mellett nagyméretű infotainment kijelző, érdekes formájú sebességváltó és minimális mennyiségű gomb várja a szerencsés pilótát.
A Liverpool nem ragaszkodik Balotellihez
Olasz lapértesülés szerint az angol élvonalban szereplő Liverpool hajlandó további egy évre meghosszabbítani Mario Balotelli…
MÚSZ: a KÉSZ Zrt. rendezte tartozását
A KÉSZ Zrt. csütörtökön rendezte a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) szembeni tartozását. A MÚSZ péntek délelőtti tájékoztatása szerint a cég negyedik éve nem teljesítette szponzori kötelességvállalását, a délutáni szövetségi közleményben viszont már az szerepel, hogy a KÉSZ Zrt. csütörtökön “a bírósági ítéletben foglaltaknak megfelelően átutalta az ezidáig esedékes, tetemes összegű tartozását”. A MÚSZ pénteki közleményében […]
Buli és sikerek
Bár nem az eredmény a legfontosabb, azért mindenki számolgatott a 31. alkalommal megrendezett győri Balázs-kupa utánpótlás-kézilabdatornán. A házigazdák örülhettek, hiszen a nyolc korosztályból hatban ők győztek. reb • A hagyományos győri Balázs-kupa Közép-Európa egyik legnagyobb utánpótlás-kézilabdatornáinak egyike, amely az idén … Bővebben
:O Rengeteg a magas vérnyomásos beteg Magyarországon
Magyarországon a 8,3 millió felnőtt lakosból 3,5 millióra becsülhető a magas vérnyomásban szenvedők száma, ez a szám a lakosság idősödése miatt folyamatosan nő, a 75 éven felüliek több mint 80 százaléka hipertóniássá válik, elsősorban az érrendszeri meszesedés miatt – derült ki a Magyar Hipertónia Társaság által 2002-ben létrehozott hipertónia-regiszter legfrissebb adataiból.
A taktikai tesztelésre helyezték a hangsúlyt a horvátok
Ante Čačić szövetségi kapitány három különböző játékrendszert is kipróbált az Izrael elleni válogatott mérkőzésen. Szombaton 18.00 órától a Groupama Arénában, a magyar válogatott ellen lép pályára a horvát együttes.
Manhercz Krisztián: Nincs bérelt helyem
Még mindig piszkosul fiatal, de egyre többször tűnik fel a válogatott keretében Manhercz Krisztián. A 19 éves játékos már a januári Eb-t is megjárta a csapattal, most pedig a trieszti szűk keretbe kerülésért küzd… A trieszti olimpiai kvalifikációs tornára egy felkészülési etapot teljesített a Benedek-csapat, hiszen már túl van a német túrán, ami jól sikerült.: […]
Ha esik, remekelhet a Force India?
A nedves második szabadedzésen ugyanis a csapat pilótája, Nico Hülkenberg futotta meg a második legjobb időt – az istálló sok energiát fektetett az intermediate abronccsal való adatgyűjtésbe.
Haryanto sok szurkolót vár Melbourne-be
Az indonéz F1-es pilóta eddig is sok támogatást kapott drukkereitől és úgy véli, hogy a tábora egyre nagyobb és nagyobb lesz – csapattárásáról, Pascal Wehrleinről elismerően nyilatkozott.
Férfi Ob I/b: pontokat hullajtott az YBL
Az A-csoportban átvette a vezetést az UVSE. A B-jelű gruppettóban az YBL hazai pályán döntetlent játszott, így a Neptun két pontra megközelítette Köllő Attila csapatát. A férfi Ob I/b-ben is izgalmasan alakul a tabella. A 15. fordulóban a listavezető BVSC csak március 12-én ugrik vízbe, így megnyílt az út az UVSE előtt, hogy előzzön. A lilák éltek […]
Mexikó Rali: Latvala fél perccel vezet
A finn Jari-Matti Latvala áll az élen a Mexikó Rali második napja után a címvédő Sebastien Ogier előtt – a többiek már egy perc feletti hátrányt szedtek össze, Thierry Neuville pedig feladta a futamot.
Retro – Schumacher első szaltója
Hosszú F1-es karrierje során Michael Schumachert a nagyobb balesetek sem kerülték el a versenypályákon, de a 2001-es melbourne-i szabadedzésen történtek őt aggasztották a legjobban.
Genfben érkezik a Volkswagen új tanulmányautója
Az idei Genfi Nemzetközi Autószalonon a Volkswagen márkánál két modell áll a figyelem középpontjában: egyrészt bemutatkozik az up! városi kisautó új változata, amely hamarosan nem mindennapi extrafelszereltségek sorával és továbbfejlesztett okostelefon-integrációval jelenik meg a piacokon. Másrészt pedig egy lélegzetelállító tanulmányautóval készül a wolfsburgi székhelyű vállalat, amely ezzel a divatos, megfizethető SUV modellel új színt visz a kompakt kategóriába.
Tökéletes sportos az új Seat Leon ST Cupra 290
A mindennapos használatra tervezett sportautók egyik legjobbja most még erősebben és még intenzívebb érzelmeket ébresztve mutatkozik be.
Hozta a kötelezőt a Milan, győzelem a Genoa ellen
Milan-Genoa 2-1.
Már 900 lóerő felett jár a Mercedes motorja
Rossz hír a riválisok számára: Andy Cowell, a német gyártó motorrészlegének vezetője szerint az erőforrásuk teljesítménye már a 900 lóerőt is meghaladja – és még nem is érték el a határaikat.
„A cél minden kategóriában ugyanaz!”
A Renault újonnan kinevezett versenyigazgatója, Frederick Vasseur szerint nem jelent majd hátrányt számára, hogy először fog szerepelni az F1-ben, hiszen a kisebb sorozatokban is rengeteget tanult.
Férfi Ob I: Könnyedén győzött a Fradi a Vasas ellen
A férfi Ob I., 11. forduló zárómérkőzésén a Fradi könnyedén győzött a sok hibával játszó Vasas ellen. A zöld-fehér siker azt is jelenti, hogy feljött a csapat a második helyre csoportjában. Ma a 11. forduló zárómérkőzését játszották, ahol Vasas fogadta a Fradit. A zöld-fehéreknek, nagyon kellett a győzelem, nemcsak a csoport szorossága miatt, ha a […]
2017: Hónap végéig kell dönteni a csapatoknak
Hónap végéig kell megegyezniük minden olyan szabálymódosításban, amelyet a 2017-es évben szeretnének bevezetni – ebben állapodtak meg az F1-es mezőny képviselői kedden.


























