Címke: érkezhet
Ifi úszó Eb: Késely Ajna 6 aranyérmet nyert, nem okozott csalódást a három EYOF-induló
A netánjai ifjúsági Európa-bajnokságon úszóink az előkelő második helyen zártak az éremtáblázaton: tizenegy arany mellé nyolc ezüstöt, illetve két bronzot gyűjtöttek fiataljaink.
Eseményekben és érmekben gazdagon kezdődött a július – hétvégi összefoglaló
Sporteseményekben gazdag volt július első hétvégéje. A nemzetközi viadalokról szállítottak érmeket az atléták, a birkózók, a judósok, a kajak-kenusok és az úszók is. Több sportágban – judóban és úszásban – a győri EYOF-ra készülő fiatal sportolók is bizonyítottak.
Nem jön Budapestre a férfi 100 méter gyors címvédője
A címvédő kínai Ning Cö-tao nélkül rendezik meg a férfi 100 méteres gyorsúszást a júliusi, magyarországi vizes világbajnokságon. Az ázsiai sportoló most először állt rajthoz egy versenyen a riói olimpia óta, ám hazája bajnokságán az előfutamban csak 49.67 másodperces időt úszott, majd a döntőben – kínai hírügynökségi jelentések szerint – sérülés miatt nem indult el. […]
Június 19-én búcsúztatják Szondy Istvánt
Június 19-én délelőtt 11 órakor, a ceglédi Széchenyi úti Kálvária temetőben helyezik örök nyugalomra Szondy István olimpiai és világbajnok öttusázót, egyetemi tanárt. Az engesztelő szentmisére június 24-én 18 órakor a Kossuth téri Szent Kereszt templomban kerül sor.
Naptárat elő – Íme, az európai kupák 2017/2018-as szezonjának programja
A Bajnokok Ligáját bővített létszámmal, már előbb elkezdenék. A Fradi később védhet Euro Kupa címet, a nőknél áprilisban lesz a nagyüzem. A Szolnok Genovában védhet címet (Fotó: Kertész Gábor) Bajnokok Ligája – a címvédő Szolnok már október végén elkezdheti Bizonyossá kezd válni, hogy szeptember 15. és 17. között bonyolítják le a BL selejtező első […]
Női világliga: vereség a nyitányon
Nehéz meccsen van túl női válogatottunk, hiszen Kanadával a rendes játékidőben döntetlent játszott, majd a büntetőket a juharleveles bírták jobban a szuperdöntő első meccsén. Fotó: Waterpolocanada/twitter Nem sikerült a győzelem a világliga szuperdöntő nyitányán, miután a rendes játékidőben 9-9-et mutatott az eredményjelző, jöhetettek az ötméteresek, amiben a kanadaiak jeleskedtek, így 11-10-re kikapott a csapat. részletek […]
Olimpiai bajnokok az Eb-keretben
A Magyar Vívó Szövetség keddi elnökségi ülésén kijelölték a tbiliszi Európa-bajnokságra utazó magyar válogatottat. A keretben több olimpiai bajnokunk is helyet kapott.
A Nemzeti Versenysport Szövetség is ott volt a sportágválasztón!
A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) is részt vett a 20. Budapesti Nagy Sportágválasztón. Az eseményen edzők, szakemberek instruálása mellett kipróbálható volt díjmentesen 108 sportág. A tavaly alakult NVESZ a sportágválasztón sportos kvízjátékkal várta az érdeklődőket, valamint a nyári Világjátékokat népszerűsítette. A játékokat július 20. és 30. között rendezik meg a lengyelországi Wroclawban. Ezen a világversenyen 10 sportágban 60 versenyző képviseli a magyar színeket.

A Nagy Sportágválasztó huszadik alkalommal bizonyította, hogy egy jó ötlettel, kitartó lelkesedéssel és összefogással egy hasznos rendezvényt lehet létrehozni és működtetni. Ezúttal mintegy 20.000 látogató próbálja ki a sportágak valamelyikét, amely a gyakorlatban járulhat hozzá, hogy minél többek életének természetes részévé váljon a rendszeres testmozgás. A rendezvény közel hozza a gyerekekhez, a családokhoz a sportot, a mozgás örömét. Külön különlegessége volt az eseménynek, hogy lehetőséget adott a példaképekkel, olimpikon, világ és Európa-bajnok sportolóinkkal való találkozásra, akár együtt sportolásra, mely meghatározó élményt adott a gyerekeknek.
A MOB elnöke levélben köszöntötte az atléták közgyűlését
A Testnevelési Egyetem Dísztermében rendezte szombaton a Magyar Atlétikai Szövetség a 2017. évi rendes küldöttgyűlését. Az eseményen Gyulai Miklós elnök – a MOB elnökségének tagja – felolvasta a sportág legmagasabb fórumát levélben köszöntő Kulcsár Krisztián MOB-elnök sorait.
A riói olimpikon Kopasz Bálint nem talált legyőzőre Szegeden
Szegeden a Matyi-éri kajak-kenu pályán, a világkupa harmadik versenynapján a riói olimpikon Kopasz Bálint biztosan utasította maga mögé az olimpiai erősségű mezőnyt a K-1 1000 méteres távon.
A klubok és az MLSZ közösen értékesítik a Magyar Kupa-döntő jegyeit
Ma délben elindul a jegyértékesítés a jövő szerdai Magyar Kupa-döntőre. A Vasas FC–Ferencváros mérkőzésre 2000 forinttól lehet megváltani a belépőket.
Montella: “A győzelem az egyetlen célunk a derbin”
Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője exkluzív interjút adott a klub hivatalos televíziós csatornájának. Az olasz…
A szerb válogatott nagy feladat előtt – Összecsapnak a legnagyobb
Szombaton Torinora figyel majd a sportág, hiszen a világ legjobbjai találkoznak majd egy meccsen. Mint beszámoltunk róla, a Pro Reccoval mérkőzik meg a szerb csapat szombaton. Dejan Szavics csapata a szlovákok elleni győzelem után Olaszország felé vette az irányt, ahol a válogatotthoz csatlakoztak még a talján bajnokságban játszó szerb válogatott pólósok. Valószínű azonban, hogy a […]
U18: sima lengyel győzelem Gyirmóton
A magyar U18-as válogatott 4-0-ás vereséggel zárta a lengyelek elleni felkészülési mérkőzését.
Rangadókkal rajtol az OTP Bank Liga – Jegyinformációk
Szombaton kezdetét veszi az OTP Bank Liga tavaszi idénye. A 20. fordulóban több rangadót is játszanak, az éllovas Videoton FC az Újpestet fogadja, a Ferencváros Debrecenbe látogat, egymásnak feszül a két borsodi csapat, míg az MTK és a Honvéd fővárosi derbin méri össze erejét.
Megjelent a díjugrató sport szabadtéri versenynaptára
2017-ben a díjugrató Országos Bajnokság visszakerül Kiskunhalasra és októberben a tenyészversenynek is a Bács-Kiskun megyei Hirling József lovasközpont lesz a helyszíne. A championátus első fordulója a diósgyőri Lovagi Tornák Terén, míg a második forduló Bábolnai Nemzeti Ménesünk pályáján kerül megrendezésre. Tovább fejlődik az ötödik szezonját kezdő, Díjugrató Szakág által életre hívott Grand Prix sorozat. 2017-ben három forduló lesz, az első május 1-én, Kiskunhalason, majd június 14-én, Balatonvilágoson és július 16-án, Bábolnán. Marad a 150 cm-es, egyszeri összevetéses elbírálás, de a három versenyszám után a championátusból ismert pontszámítás alapján plusz 1,5 millió Forint kerül kiosztásra. Mindhárom fordulón lesz Grand Prix a gyermekeknek, 125 cm-en és az U25-ös korosztálynak 140 cm-en, akik szintén a három forduló alapján, kiemelkedő díjazásban, tárgyjutalomban és pénzdíjban részesülnek. A Méneskönyvek versenye idén is Mezőhegyesen a kancavizsgával együtt június 9-11-ig kerül megrendezésre.
A Nemzeti Lovarda felújítása miatt idén nem lesz CSIO és gróf Széchenyi István Emlékverseny, de júniusban Bábolnán, júliusban Hortobágyon lesznek nemzetközi díjugrató versenyeink szabadtéren is.ű
Teljes versenynaptár: http://dijugratas.topsoft.hu/htmltree/vnaptar.pdf

Locatelli sajnálja a történteket és bocsánatot kért
A Milan búcsúzott az Olasz kupából, miután 2-1-re kikapott a Juventustól a negyeddöntőben. A találkozó…
Antonelli: “Mindenki elégedett az eredményekkel”
Luca Antonelli, a csapat olasz válogatott balhátvédje a Milan TV-nek adott exkluzív interjút és beszélt…
Itthon sikerülhet
Hétfőn kezdi el a közös felkészülést a junior jégkorong-válogatott a december 11-én kezdődő budapesti divízió I/B csoportos vb-re. STJ • Rohamosan közeleg az évad egyik legjelentősebb hazai jégkorongos eseménye, a divízió I/B csoportos világbajnokság. A tornának december 11–17. között a … Bővebben



























