Címke: Fradi
Magyar Kupa – Megszórta a Fradi a Szentest
Új igazolásaival ellenállhatatlan volt a Fradi a Szentes ellen. Mitrovics hetet vágott, Varga Dani hárommal terhelte a Kurca-partiak kapuját. A Fradi-Szentes meccsel elrajtolt a Magyar Kupa a Szőnyi úton is. A zöld-fehérek vezetőedzője, türelmetlenül várta a kezdést, Varga Zsolt a találkozót megelőzően, így nyilatkozott a fradi.hu-nak: “…Kíváncsi vagyok, hogy ez az új Ferencváros mire képes, […]
Újabb csillagos ötös
Nagyszerű augusztusi teljesítményével a KSI SE öttusaszakosztálya nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított a „A hónap műhelye”-díjat s az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és a százezer forint az éppen … Bővebben
Rosberget nem büntették érte, a kicsiket igen
A Force Indiánál nem tartják jogosnak Perez hétvégi hátrasorolását. A mercedeses ugyanilyen helyzetben megtarthatta pole-pozícióját, ráadásul veszélyesebb lett volna a fékbe taposni.
Újabb két érem
Juhász Patrik egyesben, András Csaba és Both Olivér pedig párosban végzett a harmadik helyen a serdülők versenyében a horvát nemzetközi utánpótlás-bajnokságon, amelyet a magyar válogatott egy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárt. Pusztai Viola • Remekül sikerült a magyar … Bővebben
Erősebb, mint valaha – az új TT RS Coupé és Roadster
Hangja: utánozhatatlan öthengeres. Teljesítménye: brutális 294 kW (400 LE). Vonóerő-átadási képességei: szinte kimeríthetetlenek a quattro összkerékhajtás révén. Az új TT RS egy erős csúcsmodell – mint zárt, mint nyitott változatában.
Rangos tornát nyert meg a Fradi
Az FTC fiataljai a hétvégén a Barcelonában megrendezett tizenhatcsapatos I. Turbo Kupát hódították el. A másik magyar együttes, a Szeged az 5. helyen végzett. Első ízben rendezték meg Barcelonában az I. Nemzetközi Turbo Kupát, melyen tizenhat csapat vett részt. Két magyar együttes utánpótlás együttese is a katalán fővárosban küzdött az elmúlt hétvégén. Az 1. helyet végül […]
A fiúk is a nyolcban
Az U18-as fiúválogatott mindkét csoportmérkőzését megnyerte a Debrecenben zajló 3×3-as Európa-bajnokságon, azzal követte a lányokat a negyeddöntőbe. Lakner Gábor • A fiúk is bemutatkoztak a Debrecenben zajló 3×3-as Európa-bajnokságon, és ők is szépszámú, ami pedig még annál is fontosabb, hangos … Bővebben
Euro Kupa – Verhető ellenfeleket kapott a Fradi és a BVSC
Kisorsolták az Euro Kupa csoportjait is. A Fradi és a BVSC is kedvező ellenfeleket kapott. A másodikszámú európai kupaporondis hamarosan elindul. Mindkét magyar együttes az első körben érdekelt. A Fradi a B-jelű csoportba kapott besorolást, míg a BVSC a C-be. A zöld-fehér csapatnak Splitben lesz jelenése október 14. és 16. között, a házigazdák mellett a Bayer Uerdingen […]
Jonatán Európa-bajnok
Vadnai Jonatán a korosztályos Laser Standard-vb után az Európa-bajnokságon gyarapította éremkollekcióját. A 18 éves vitorlázó az U19-esek között aranyat, az U21-esek között ezüstérmet nyert. UP-info • Vadnai Jonatán nem ünnepelte sokáig másfél héttel ezelőtt szerzett U19-es és U21-es világbajnoki címét. … Bővebben
A Force India megérkezett a negyedik helyre
Nico Hülkenberg és Sergio Perez kiváló negyedik-ötödik helyezésének köszönhetően az indiai alakulat megelőzte a tabellán a Williamset – a cél: megőrizni ezt a pozíciót az F1-es évad végéig.
Világcsúcs és olimpiai arany: Hosszú Katinka leúszta a mezőnyt!
Hosszú Katinka nyerte a Magyar Csapat második aranyérmét Rióban: úszónőnk magabiztosan nyerte a 400 m vegyes döntőjét.
Rio 2016 – Szász Emese aranyérmes!
A párbajtőröző Szász Emese megszerezte a magyar csapat első aranyérmét a 2016-os riói nyári olimpia női párbajtőrversenye döntőjében. A szám egyetlen magyar indulója a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelmekbe, és az észt Julija Beljajeva, valamint a dél-koreai Kang Joung Mi egyformán 15-11-es, továbbá a japán Szato Nozomi fölényes, 15-4-es legyőzésével jutott el az […]
Megvan az első arany Rióban: Szász Emese olimpiai bajnok!
Megvan az első magyar aranyérem Rióban: Szász Emese olimpiai bajnok lett párbajtőr egyéniben!
Hidvégi Vid nem jutott döntőbe lovon
Nem jutott a férfi lólengés jövő vasárnapi nyolcas döntőjébe Hidvégi Vid, mivel a riói olimpia szombati selejtezőjében ehhez többen megelőzték. A világ- és Európa-bajnoki negyedik tornász gyakorlatára 15,233 pontot kapott.
Jóban van egymással a két Red Bull-pilóta?
Christian Horner szerint két F1-es versenyzője szenzációs csapatmunkát hajtott végre a Német Nagydíjon, megmutatták, hogy jól tudnak együttműködni – még kedvelik is egymást.
Új élet kezdetén
Szó szerint az utcáról sétált be a Ferencvároshoz Nagy Ádám, aki kemény munkával az igazi topcsapatokat és a világsztárok szintjét sem tartja elérhetetlennek. Olaszországban nemcsak futballozni, de horgászni is szeretne, amikor éppen nem a ferencvárosi csapattársait látja vendégül. Majer Dániel … Bővebben
Rajt, nagy pofonnal
Óriási pofonba szaladt első mérkőzésén a magyar válogatott a finnországi U20-as A divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon. Pór Péter csapatának a célja nem lehet más, mint a bennmaradás. A lebonyolításból adódóan gyakorlatilag tét nélküli találkozón az első perctől óriási fölényben játszottak németek. … Bővebben
Egy döntőt mindenképp játszana a Fradi
A Fradi vezetőedzőjét, Varga Zsoltot arról kérdeztük, mivel lenne egy év múlva elégedett. Szirányi Balázsnál pedig előkerült a spanyol válogatottság és az egyéni céljai is régi-új klubjában. Nagy durranás lesz a 2016/2017-es férfi Ob I-es bajnokság. Mint megírtuk a Fradi is beszáll a bajnoki címért vívott küzdelembe. Varga Zsoltot az elégedettségi faktorról kérdeztük: “Szakmailag elégedett lennék, […]
Rosberg csak a Red Bull-lal számol Kanadában
Amilyen tökéletesen alakult az első négy verseny, Monaco után annyira nehéz helyzetben van Nico Rosberg – az F1-es Kanadai Nagydíjon kötelező jó eredményt elérnie. Érdekes, hogy a rivális csapatok közül csak a Red Bullt említette meg, a Ferrarit nem.
Klasszisokkal erősített a Fradi – Íme, a bivalyerős zöld-fehér keret
Olimpiai, világ-, és Európa-bajnok valamint BL-győztes játékos érkezett a Fradihoz. Jövőre a zöld-fehér együttes beszáll a bajnoki, a Magyar Kupa és az Euro Kupa címért vívott küzdelembe. A hétfői sajtótájékoztatón az olimpiai- és világbajnok mellett a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbertet, a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok szerb Stefan Mitrovicot, valamint a spanyol válogatott Szirányi […]



























