Címke: ki
Magyar X-akták
Nem tud elszakadni a döntetlenektől a magyar férfi vízilabda-válogatott Rióban. Hihetetlen módon ismét pontosztozkodással ért véget a Benedek-csapat csoportmérkőzése, ezúttal a görögök tudtak egyenlíteni az utolsó pillanatban. A fiatalok közül Zalánki Gergő gólt szerzett, de Manhercz Krisztiánnak is akadt szép … Bővebben
Rio 2016 – Apró problémák vannak csak a faluban, a magyaroknak tetszik – képek
A korábbi játékokon tapasztaltaknál valamivel több a probléma az olimpiai faluban, ám összességében a magyarok jól érzik magukat a pénteken kezdődő riói olimpia versenyzőinek szállást adó, 18 emeletes toronyházak sokaságából álló lakóparkban. A lakások egy nagy nappaliból, s több szobából állnak, a padlón festékcseppek, a sarkokban néhol a helyiek által az utolsó pillanatokban elvégzett […]
Rio 2016 – Javarészt kedvező sorsolást kaptak a magyar dzsúdósok
Kisorsolták csütörtökön a riói olimpia szombaton kezdődő cselgáncstornájának párosításait, köztük a nyolc magyar versenyző ellenfeleit is. A nemzetközi szövetség honlapja szerint a szombati nyitónapon szereplő, 48 kilogrammban olimpiai harmadik és háromszoros Európa-bajnok Csernoviczki Éva kiemelt és erőnyerő lesz az első fordulóban. A tatabányaiak büszkesége a 16 között az Eb-harmadik ukrán Marina Csernyakkal vagy a […]
Kiütéses győzelem Skócia ellen a Telki Kupa nyitányán
U17-es válogatottunk kemény, harcos meccsen szerezte meg a győzelmet Skócia korosztályos válogatottja ellen a több évtizedes múltra visszatekintő Telki Kupa első mérkőzésén.
Paralimpia 2016 – Megvan a 40. magyar kvóta
A triatlonos Boronkay Péter indulási jogot kapott a szeptember 7. és 18. között sorra kerülő paralimpiára, így a jelenlegi állás szerint 12 sportágban kereken 40 versenyző képviselheti majd Magyarországot Rio de Janeiróban. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) honlapjának híre szerint paratriatlonban egyenes ágon csupán a világranglista első hat helyezettje juthatott ki, s a magyarok – […]
A címvédő már most bombaformában
Lázasan készülnek az amerikaiak az olimpiára, bár jó pár nap még hátra van Rióig már most nagyon pörögnek, hiszen az oroszokat páholták el. Az amerikai válogatottnál az orosz csapat vendégeskedik. A kétkapuk mellett egy bartásgos mérkőzést is játszottak. Nos, az olimpiai címvédő nem kegyelmezett ellenfelének. Már az első félidőben lerendezte a mérkőzést Adam Krikorian együttese, […]
Zárás nyeretlenül
A magyar U20-as férfiválogatott a házigazda finnektől is kikapott a Helsinkiben zajló A divíziós Európa-bajnokságon, így nyeretlenül, az utolsó helyen zárta a tornát. Lakner Gábor • A magyar válogatottra tét nélküli mérkőzés várt a Helsinkiben zajló U20-as férfi A divíziós … Bővebben
Gerelyes slusszpoén
Az ifjúsági olimpiai bronzérmes gerelyhajító, Schmölcz Márk Xavér jó teljesítménnyel a hatodik helyen zárt a bydgoszczi junior-világbajnokságon. Értékes helyezése a magyaroknak a vb végét jelentette, és kellemessé tette a búcsút. reb • Noha vasárnap még nyolc döntőt rendeznek Lengyelországban, a … Bővebben
Negyeddöntős végállomás
Juhász Patrik került a legközelebb ahhoz, hogy újabb magyar érmet szerezzen a zágrábi ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságon. A holland Roel Bogie oldalán párosban az elődöntőért játszhatott, a rajta kívül szombaton még versenyben lévők a tizenhat között búcsúztak. Pusztai Viola … Bővebben
Képgaléria: Szilágyi Liliána edzése a riói olimpia előtt
Szilágyi Liliána úszó edz a kecskeméti sportuszodában 2016. július 15-én. A sportoló 100 és 200 méteres pillangóúszásban indul a riói olimpián. MTI Fotó: Kovács Tamás
Elindult a nyílzápor
Budapesten zajlik az ifjúsági darts Európa-bajnokság, Czipó Vivien és Neumajer Kitti révén pedig már biztos érme is van a magyar válogatottnak. A párosok versenyében elődöntőbe jutott leányok a fináléban a dobogó magasabb fokait célozhatják meg. Majer Dániel • A fővárosi … Bővebben
Felkészülési torna: parázs elődöntőket rendeznek
Véget ért a csoportmeccsek sora a szerbiai nagyszabású felkészülési tornán. Ma már az elődöntőket rendezik. Hosszú volt a második nap Bor városában, hiszen egy délelőtti majd egy délutáni program is várt a csapatokra. Az A-jelű csoportban a szerbek és a görögök megnyerték mindkét meccsüket. Dejan Szavics együttesének a franciák nem jelentettek gondot, míg a spanyolokat […]
A Ferencváros is megkezdi kupaszereplését
Az OTP Bank Liga idei aranyérmese a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában Albániában lép pályára.
Finisbe ért a CSIO***-W előkészítése a Nemzeti Lovardában
Megépült a VIP terasz, a régi istállók kitakarítva várják a húsz országból érkező, közel háromszáz lovat.
Az elmúlt napokban a világhálón felröppent hírek, miszerint Mr Oleksandr Onyshchenko lovai Paul Schockemöhle istállójába kerültek, sajnos nem voltak alaptalanok. Az ukrán csapat versenyeken való részvétele rövid időre kérdésessé vált, a bizonytalanságok miatt a budapesti versenyről is törölte a nemzeti szövetség a nevezéseket. A Budapesten induló csapatok száma így jelenleg tizennégyre csökkent. Még a verseny rendezői sem tudják, hogy a Nemzetek Díja versenyszámban megüresedett helyre lesz-e ilyen rövid határidőn belül jelentkező, de Marokkó csapata előtt megnyílt a részvétel lehetősége, aki az FEI szabadkártyájának birtokosa és csak késői nevezés miatt maradt volna le a versenyről.

További apróbb változások a nevezések terén: egy román lovas lemondta a versenyt, akinek a helyére egy Ír versenyző három lovat nevezett. A távolabbi országokból érkező lovasok lassan csomagolni kezdenek, hogy a szerdai állatorvosi vizsgálaton már kipihent állapotban vezethessék fel lovaikat.
A hétvégére vonatkozó időjárás-előrejelzések egyelőre nagyon kedvezőnek tűnnek. Kellemesen meleg, napos kissé szeles időben nézhetik a versenyre kilátogató nézők a díjugrató versenyek izgalmait. A belépés ingyenes, de aki mégsem szeretne kimozdulni a szobából, a pénteki Nemzetek Díja és a vasárnapi New Sport Nagydíj versenyszámot élőben nézheti a M4 sportcsatorna műsorán.

Nem kérdés Hamilton világbajnoki címe?
Sir Jackie Stewart, a korábbi háromszoros F1-es világbajnok szerint Lewis Hamilton továbbra is a legjobb pilóta, aki lélekben egy kisfiú – beszélt a Ferrariról is, Verstappent pedig világklasszisnak nevezte.
Jön a BENU-Kupa!
Nagy csatákra és izgalmas mérkőzésekre lehet számítani a BENU Kupán. Indul az ötnapos pólóünnep a Margitszigeten. Az első két nap teljes egészében a lányoké lesz. Bíró Attila csapata ekkor az olaszokkal és az ausztrálokkal fog megküzdeni. A két találkozón becsületkassza fog működni, de a belépés regisztrációhoz kötött, erről ezen a linken további információkat talál. Pénteken aztán […]
A Ferrari is beveti 18 éves tehetségét
Silverstone-ban a szabadedzésen először ült aktuális F1-es autóban, a Haas után pedig rögtön következhet a Ferrari. A Scuderia bejelentette, hogy Charles Leclerc vezeti az SF16-H-t a teszt egyik napján.
Értékes menetelés
Stollár Fanny nem jutott döntőbe a budapesti felnőttversenyen, miután döntő szettben vereséget szenvedett bolgár ellenfelétől. De ezzel az eredménnyel mintegy száz helyet lép előre a WTA-világranglistáján. P. V. • Stollár Fanny az áprilisi csuklótörése után éppen csak visszatért a pályára, … Bővebben
Keserű norvég pirula
Gyakorlásnak fogta fel az egyértelműen a nyolcaddöntőre készülő magyar női kézilabda-válogatott a Norvégia elleni csoportmeccset a moszkvai junior-világbajnokságon, amely választ adott néhány kérdésre: Norvégia nagy különbséggel, 35-24-re nyert. reb • Már a Montenegró elleni győzelmet követően elmondta ifjabb Kiss Szilárd szövetségi … Bővebben
GP Poland UCI C1: Molnár Gábor második
BringaSport – 2016.07.08 – Pruszkówban álltak rajthoz 2016. július 1-3. között a pálya válogatott versenyzői és Molnár Gábor (BVSC-Zugló) jóvoltából ismét éremmel tértek haza. Eredménylista >> A Grand Prix Poland UCI C1-es


























