Két bronzérem Sanghajból
Fiú párosban elődöntőt játszott, egyéniben pedig 13. lett András Csaba (14) a Sanghajban megrendezett asztalitenisz serdülő Világjátékokon. STJ • Véget ért András Csaba sanghaji kalandja. A BVSC-Zugló játékosa a serdülő Világjátékokon előbb az Európa-válogatott tagjaként lett bronzérmes, s azután elindult … Bővebben

Az első forduló után, már lehet tudni ki, kivel játszik a második körben… Az első körből továbbjutott tizenkét csapathoz csatlakozott a tavalyi Final Four résztvevői, így a Fradi, a Vasas, a BVSC és a Honvéd. Ma megtartották a nyolcaddöntő sorsolását. Az odavágókat november 3-án, míg a visszavágókat november 7-én rendezik meg. A Komjádi Kupa második […]
A megüresedett férfi szövetségi kapitányi posztra több jelölt is lehet. Számba vettük, kik lehetnek a legesélyesebbek. Mint ismeretes tegnap jelentette be Benedek Tibor, hogy nem pályázik a szövetségi kapitányi posztra. Mi pedig számba vettük az esetleges jelölteket. Előbb új elnökséget kell választani Holnap azaz szombaton a Magyar Vízilabda Szövetség tisztújítást tart, ahol megválasztják az új elnököt […]
Női U19-es válogatottunk fölényes győzelemmel fejezte be a csoportmeccsek sorát az Eb-n. A Faragó-csapat Ukrajnát verte húsz góllal. Az ukrán csapat sem volt a magyarral egy súlycsoportban. Lányaink húsz góllal voltak jobbak ellenfelüknél. A csoportból másodikként jutott tovább az együttes, Izrael következik a negyeddöntőért. Női junior Eb, harmadik mérkőzés: Magyarország-Ukrajna 22-2 (továbbiak később) Faragó Tamás […]