Címke: először
Sikerrel fut a Csillag Imre Ösztöndíjprogram
Az MLSZ és a Magyar Sportújságírók Szövetsége által két éve elindított együttműködési, a Csillag Imre Ösztöndíjprogram, továbbra is várja az ötletes, hiánypótló újságírói pályázatokat, kezdeményezéseket – a magyar labdarúgást szolgálva.
Nagyszerű kisfilmmel jelentkezett az Eger csapata
Egerben mindent megtesznek azért, hogy minden “csatornán” népszerűsítsék a vízilabdát, ezen belül pedig a helyi pólót. Most egy kisfilmmel jelentkezett a klub… Egy videóban mutatja be a klub a helyi pólóéletet és szeretne minél több gyermeket arra csábítani, hogy válassza a vízilabdát ezen belül is az Egert. – Ezzel a kis filmmel fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, […]
Locatelli ma 19 éves
Ma ünnepli születésnapját a Milan saját nevelésű középpályása, Manuel Locatelli. Locatelli 1998. január 8-án született…
Märcz Tamás: pozitív az összkép
Háromnapos szolnoki összetartáson van túl férfiválogatottunk. A csapat szövetségi kapitányát, Märcz Tamást kérdeztük a látottakról. Mint ismeretes, az előző hétvégén először találkozott a válogatott a riói olimpia óta, immár az új kapitány, sydney olimpiai bajnoka tartotta az edzéseket. Milyen az összkép az összetartásról, ilyennek tervezted? Märcz Tamás: Abszolút, pozitív az összkép. Többet láttam, mint, amit […]
Galambos-vébébronz
A törökországi Çorumban zajló egyetemi-birkózóvilágbajnokság első női versenynapján Galambos Ramóna (20) az 55 kg-ban bronzérmet nyert. A 60 kg-ban a már nem utánpótláskorú Sleisz Gabriella (26) a dobogó második fokára állhatott fel. Két-két kanadai és török arany született, s végre … Bővebben
Csapatfőnöke ismét védelmébe vette Verstappent
Az F1-es mezőny legifjabb pilótája az idei év második felében élcelődések céltáblájává vált, de Christian Horner úgy véli, ezek a kritikák szinte teljes mértékben megalapozatlanok.
Gálameccsel búcsúztatják Biros Pétert!
Ismét összeáll a régi csapat: Benedek, Kásás, Kiss és még sokan mások búcsúztatják Biros Pétert. Bárány Attila felidézte: hivatalosan már januárban bejelentették, hogy a háromszoros olimpiai bajnok befejezi aktív játékos-pályafutását, azonban a sűrű program miatt az elmúlt szezonban nem volt lehetőség a méltó ünneplésre. Emlékeztetett arra is, hogy Biros Péter mindent megnyert játékosként, amit sportoló […]
Olimpiai bajnokok is részt vettek a sportos agrárszakemberek rendezvényén

Harmadjára rendezték meg az Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét, amin korábbi olimpikonok is tiszteletüket tették.
Állatorvosok, agrármérnökök, szőlészek-borászok, kertészmérnökök, erdőmérnökök, vadászok sportoltak együtt a III. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégén.
A tatai eseményen részt vett többek között Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke, aki a ’76-os montreali és a ’80-as moszkvai játékokon szerzett olimpiai bajnoki címet, és Wladár Sándor, aki a ’80-as moszkvai játékokon szerzett aranyérmet.
A több száz résztvevő asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, sárkányhajóban, streetballban és teniszben mérte össze tudását.
Az eseményt 2014-ben rendezték meg először azzal a hagyományteremtő céllal, hogy a nap mint nap együtt dolgozó szakemberek, akik az agráriumban tevékenykednek egy minisztérium irányítása alatt, közösen sportoljanak. Kitűnő helyszínül szolgál erre az eseményre Tata, a vizek és virágok városa, a gyönyörű Olimpiai Edzőtáborral, Öreg-tóval, Angolparkkal.
Edwards akár Messi örökébe is léphet
Megannyi fiatal labdarúgóra mondták már: „ő az új Messi.” Legutóbb a Premier League-ben szereplő Tottenham vezetőedzője, Mauricio Pochettino hasonlította az argentin klasszishoz Marcus Edwardsot, az első csapatban várhatóan a szerdai Ligakupa találkozón debütáló 17 éves szélsőt. Majer Dániel • Hét … Bővebben
Talent Program felvételi vizsga jelentkezés
TALENT PROGRAM FELVÉTELI VIZSGA JELENTKEZÉSI HATÁRIDEJE: SZEPTEMBER 30.!!
TALENT PROGRAM
Felvételi vizsga (2016/2017)
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2016.SZEPTEMBER 30.
A Talent Program idén ősszel is felvételi vizsgát hirdet a díjugrató, a díjlovagló és a lovastusa szakágak lovasai részére.
A felvételi vizsga a három szakág részére egy időpontban, egy helyszínen kerül megrendezésre.
A felvételi vizsga tervezett helyszíne és időpontja: 2016.október 14., Bábolna.
A díjugratóknál két korosztálynak hirdetünk felvételt:
– I-es korcsoport (11-14 éves korig),
– II-es korcsoport (15-20 éves korig).
Felvételi követelmény: (2015.04.01-2016.09.30. között)
– az I-es korcsoport részére: három teljesített R110 vagy N110-es pálya,
– a II-es csoport részére: három (regionális vagy nemzeti versenyen) teljesített 125 cm-es pálya.
Jelentkezéskor a szakág oldalára felkerülő, hiánytalanul kitöltött jelentkezési lapot kell elküldeni a talent@lovasszovetseg.hu e-mail címre.
Jelentkezési határidő: 2016.szeptember 30.
Felvételi vizsga:
– az I-es korcsoport részére 115 cm-es pályán,
– a II-es korcsoport részére 130 cm-es pályán kerül sor a felmérésre.
Az I-es korcsoportba felvételt nyert lovasok a téli időszak alatt három edzőtáborban vesznek részt, ahol gyakorlati és elméleti képzésben részesülnek, a II-es korcsoport lovasai az általuk választott Talent edzővel nyolc egyéni edzésen, illetve elméleti képzésen vesznek részt.
A záróvizsgát Nemzetközi Talent minősítéssel sikeresen teljesítők két nemzetközi versnyen való részvételhez nyernek támogatást, a Nemzeti Talent minősítéssel vizsgázók pedig az országos bajnokságon való részvételhez nyernek támogatottságot.
A felvételi vizsga menete:
1. A lovas a regisztrált edzőjével megnézi a pályát és bemelegít.
2. A lovas lelovagolja az adott ugrópályát.
3. A szövetségi kapitány felvázolja a hibákat, amin javítani kell.
4. A lovas 20 percre elvonul edzeni a Talent edzők egyikével a melegítő pályára.
5. A lovas újra lelovagolja a pályát.
6. A szövetségi kapitány és az edzői kar tagjai megfigyelik, hogy mit tudott kijavítani a hibákból.
7. Döntéshozatal a nap végén.
Az eredményről mindenki elektronikus levélben kap tájékoztatást, mellékletben pedig megkapja az értékelő lapját is.

Indianapolis a befutó
Az időpont még kérdéses, de a helyszín már nem: Indianapolis rendezi 2017-ben a junior úszó-világbajnokságot. Mint ismert, eredetileg Budapest lett volna a házigazda, ám a magyar fővárosba 2019-ben érkeznek a legjobb korosztályos úszók. reb • Három évvel ezelőtt, a bombahír … Bővebben
Finoman fogalmazva is aggályos történet
A kézzel írott jegyzőkönyvben is az az eredmény szerepelt, ami az uszoda kivetítőjén, a nemzetközi szabály pedig világosan fogalmaz a zsűri által elkövetett hiba esetén alkalmazott eljárásról. A fiú U19-es vízilabda-válogatottal történteknek precedenst kell teremteniük, hogy többé ne fordulhasson elő … Bővebben
Javíthat a Monarchs, keleti rangadó vár a Steelersre
Magyar János és a rohanós vasárnap
Jani vasárnap korán reggel a hétvége második időmérőjével folytatta a brnói hétvégét.
Márton Anita hétfőn kezdheti meg a megérdemelt pihenőt
A riói olimpián súlylökésben bronzérmes Márton Anita a játékokat követően, hazaérkezése után sem pihent. Az elmúlt egy hónapban több külföldi és hazai versenyen is szerepelt. Csütörtökön az idény utolsó nemzetközi viadalán a Gyémánt-liga fináléban Brüsszelben állt dobókörbe.
Szinkronúszás: már látható a változás
Natalija Taraszova tizennégy hónapja vette át a szinkronúszó-válogatott irányítását. A szakember már látja a fejlődést a fiataloknál. A cél természetesen a budapesti vb-n minél jobban szerepelni. Teljes mértékben, különösen a juniorválogatottban. Rengeteg nemzetközi versenyen vettünk részt az évben, kezdetben a csapat 70 pontot kapott a gyakorlatára, a júliusi korosztályos világbajnokságon azonban már 76.366-ot. A hat […]
Exkluzív: Button húzott egy Hakkinent
Kora délelőtt még csak sejteni lehetett bizonyos csapatmozgásokból, hogy a McLaren készül valamire, az időmérőt követő sajtóértekezleten viszont tényleg léptek és bejelentették, hogy Jenson Buttont a csapat által patronált korábbi GP2-bajnok, Stoffel Vandoorne váltja fel Fernando Alonso mellett.
Jobb lett volna inkább edzeni
Edzőmeccsnek is gyenge mérkőzésen 56-7-re nyert a magyar ifjúsági fiú kézilabda-válogatott a Várnában zajló B csoportos Európa-bajnokságon. A társulatra hasonló „izgalmakat” ígérő találkozó vár Koszovó ellen kedden délután négytől. reb • Örményország ellen kezdték meg szereplésüket az ifjúsági fiú kézilabdázók … Bővebben
Megint az oroszok
Azután, hogy az U16-osok között tavaly háromszor is szembe került a magyar és az orosz leány kosárlabda-válogatott, a Sopronban zajló U18-as A divíziós Európa-bajnokság pénteki negyeddöntőjében is találkoznak a felek. Lakner Gábor • Az U18-as leányválogatott azzal az Oroszországgal találkozik … Bővebben
USA-tour: Vangioni és Lapadula sem utazik el a tornára
Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője 28 játékost nevezett az amerikai turnéra. Leonel Vangioni és Gianluca…


























