Címke: gustavo

Kisbér egyike hazánk leghíresebb hajdani méneseinek. Novemberben a ménes olyan kiemelkedő személyiségeinek állított emléket a város, akik munkásságáért máig hálás a magyar lovastársadalom.
A kisbéri ménes 1853. és 1961. között működött. Az épületek egy része ugyan még mindig áll, sőt felújítás alatt van, de az egykor világhírnévre törő tenyésztői munkát ma már csak hallomásból ismerhetik meg az idelátogatók. Az itt született lovak teljesítményének köszönhetően azonban a világ legtávolabbi pontjaiba is eljutott e kis magyar település neve.
A város 2017. november 3-án hat olyan lovasembernek állított emléket, akiknek nagyon sokat köszönhet a magyar lótenyésztés. Közülük hárman még a Magyar Királyi Méneskarban szolgáltak, hárman pedig a ménes működésének utolsó időszakában tevékenykedtek.

Pusztai Alajos (1886-1977)
A második világháború idején Pettkó-Szandtner Tibor vezérőrnagy volt hazánk lótenyésztési főfelügyelője. Az ő közbenjárásának és előrelátásának köszönhetően sikerült a Bábolnai Ménes legértékesebb lovai mellett a Kisbéri Ménes számos kiváló egyedét is Bajorországba, Bergstettenbe menekíteni 1944-ben a közeledő orosz front elől.
Az amerikaiak megérkeztéig a bajor herceg és a helyiek vendégszeretetének köszönhetően gondtalanul élhetett tovább a ménes és személyzete a családjukkal együtt. James Owens őrnagy irányítása idején azonban a magyar lótenyésztés büszkeségei alku, barter vagy épp árverések tárgyává váltak, ekkor került számos értékes egyed a tengerentúlra illetve német gazdák birtokaira.
Pettkó-Szandtner Tibornak azonban voltak hű katonái, akik segítségével számos kiváló ló visszatérhetett hazájába és ismét újjáéledhetett a hazai lótenyésztés. Az egyik legidősebb Kisbérhez köthető méneskari huszár közülük Pusztai Alajos (1886-1977) volt.

Pusztai Alajos a Monarchia virágzása idején Bécsben született és nevelkedett, édesapja magyar volt. Kereskedelmi, majd katonai iskolát végzett, így amikor 1907-ben besorozták, irodakezelő lett, majd a Magyar Királyi Állami méneshez került, ahol 1911-től közel négy évtizeden át vezette a lótörzskönyveket.
Alhadnagyi kinevezését 1937-ben kapta meg, majd 1940-ben a Földművelésügyi Minisztérium lótenyésztési főosztályára nevezték ki, ahonnan végül 1944 őszén őt is Németországba vezényelték.
Pusztai Alajos két éven át tevékenykedett a magyar visszaszerzési misszió szolgálatában, a lovak felkutatásában segédkezett. Hazatérése után a honvédség nyugdíjazta, de egy ideig még a Kisbéri Földműves Szövetkezetnél adminisztrátorként dolgozott.

Lomniczi Béla (1905-1980)
Erdélyben, Bánffyhunyadon született, miután 17 éves korában elárvult, a székesfehérvári méntelepen lóápolóként állt munkába. Eztán dolgozott Bábolnán, majd Mezőhegyesen végül hivatalos állományba került. 1935-ben a Magyar Királyi Állami Ménesbe helyezték át, ahol apósától, Pusztai Alajostól átvette a ló-törzskönyvek vezetését, később zászlósnak léptették elő.
1944 őszén a ménes egy részével és családjával (köztük fiával, a tábla avatását kezdeményező ifj. dr. Lomniczi Bélával) Bergstettenbe ment, az amerikai megszállás alatt a magyar restitúciós bizottságok megbízásából részt vett a magyar lovak felkutatásában, visszaigénylésében és hazahozataluk megszervezésében.
1947 végén a Bábolnai Állami Gazdaság vasdinnyei üzemegységében lótechnikusként állt munkába, majd főállattenyésztőként dolgozott a Nagykunsági Állami Gazdaságban. Dolgozott a Lósport Vállalat Apáti ménesében, Kerteskőn, majd 1962-től ismét a Bábolnai ÁG-hoz került. Előbb az Apáti, majd a Dióspusztai ménes vezetőjeként dolgozott 1966-os nyugdíjazásáig. Nyugdíjasként a Tatai Lovasklub titkáraként rendezvényeket szervezett.

Szabó József (1916-2000)
1916-ban született Sokorópátkán, a lovak bűvöletében nőtt fel. 12 éves korában kishuszárnak állt Kisbéren. 1944-től már a tiszthelyettesi állományban szolgált őrmesteri rendfokozatban, majd társaival ő is Bajorországba menekült a ménessel.
1948-ban térhetett haza, később Kisbéren vállalt edzői állást, majd a legendás pardubicei akadálykeret trénerének választották. Kétszer még résztvevője is volt a világ egyik legnehezebb akadályversenyének, melyre a mai napig tízezrek látogatnak el szerte Európából. Legjobb eredménye egy hatodik helyezés volt, melyet lósportunk kiemelkedő sikerei között tartunk számon a mai napig.
1962-ben ő is a Bábolnai Állami Gazdasághoz került, mint edző, majd 1966-tól a Tatai Lovasklub trénereként dolgozott, 1978-tól versenybíróként is tevékenykedett. Nyugdíjazása után sem tudott a lovaktól elszakadni, ismét visszatért Kisbérre és a helyi termelő szövetkezet edzője lett, lovagolni és hajtani tanított.
Hármuk Bajorországban végzett emberfeletti munkája nélkül aligha beszélhetnénk a háború után Kisbéren tenyésztett lovak sikereiről és fennmaradásáról, köztük Imperiál szárnyalásáról. Az ő munkájukat a valamivel fiatalabb generációk lelkes lovasai segítették dr. Bódai József, Rádoki József és Molnár Mihály személyében, akik szintén helyet kaptak az avatandó emléktáblán.
Újrakezdés a háború után

„Úgy hiszem, hogy az elmúlt évszázadok során a Kisbéren alkotó hazafikat úgy, mint lovaikat a viszontagságok csak megerősítették, így  az itt született egyedek teljesítményének köszönhetően a világ legtávolabbi pontjaiba is eljutott e csöppnyi helység neve. E helyre egykoron szerte a világból tanulni jártak a lovas emberek, az elsők között voltunk a tenyésztésben. Kozma Ferenc munkásságának köszönhetően az 1878-as párizsi világkiállítástól (ahol a magyar lovak díjazására a francia kormány külön aranyérmet veretett) hosszú évekig az számított mértékadónak, ami Magyarországon, de legfőképp Kisbéren történt. A település virágzott, ugyanilyen elismerésnek örvendett malomipara, sörfőzdéje, keményítőgyára. Volt idő, mikor évi nyolcvanezer lovat adott el hazánk, mialatt Németország csak tízezret. Volt idő, mikor az angolok ide jártak lóért könyörögni, történetesen Buccaner visszavásárlásának ügyében.  A nagy háború utáni időszak is rendkívül válságos volt a ménes számára, de a méneskari tisztek erényeinek és a magyar lovas szellemnek köszönhetően átvészelték, és ismét virágzásnak indították elődeik munkáját” – Cseri Dávid.
Az ünnepélyes emléktábla-avatáson és megemlékezésen beszédet mondott Sinkovicz Zoltán, Kisbér polgármestere, a rendezvényre dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő és digitális tartalomfejlesztésért felelő kormánybiztos is ellátogatott. Beszédet mondott Szabó József lánya, dr. Szabó Ágnes, id. Lomniczi Béla fia, dr. Lomniczi Béla, illetve dr. Hecker Walter hippológus. A Magyar Lovas Szövetséget Babochay György képviselte.
Az ünnepségen méneskari egyenruhát viselő hagyományőrző huszárok is részt vettek. A különleges esemény alkalmából egy különleges kiadvány jelent meg a ménes mindennapjait ábrázoló régi fotókkal és iratokkal, valamint egy film is debütált. Sulyok Kálmán A Bujdosó félvér című, a kisbéri ménes történetét feldolgozó dokumentumfilmje 30 éve készült, de csak most láthatta először a nagyközönség.

Az emléktábláról
Az emléktábla a ménes egykori fedeles lovardájának oldalán kapott helyet, emléket állítva a kisbéri ménes nagyjainak:
Pusztai Alajos 1886 – 1977
Lomniczi Béla 1905 – 1980
Szabó József (1916 – 2000)
Molnár Mihály (1898 – 1958)
Rádoki József (1924 – 2011)
Dr. Bódai József (1917 – 2006)
Forrás: Cseri Dávid
Fotó: Kontli László
A beszámolót a Riderline, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere készítette.