Kategória: Utánpótlássport
Nemzeti gyásznap
A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium franciaországi sítáborából hazafelé tartó autóbusza tragikus balesetet szenvedett, tizenhatan meghaltak, hatan súlyos sérülést szenvedtek. A kormány január 24-ét Nemzeti gyásznapot rendelt el. Reggel az Országház előtti téren ünnepélyesen felvonták, majd – a gyász jeléül … Bővebben
Vívók és kézisek nyertek
Remek decemberi teljesítményüknek köszönhetően a Törekvés SE vívói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt.. A negyedéves produkció a Balatonfüred férfi … Bővebben
Busztragédia
Gyászol az ország. A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium hagyományos, franciaországi sítáborából hazatérő, ötvennégy tagú társaságot szállító autóbusz az olaszországi Verona közelében súlyos balesetet szenvedett, és kigyulladt. Tóth Gábor, az iskola igazgatója elmondta: információik szerint a tragédiában 21-en nem, vagy … Bővebben
„Szuper torna volt!”
Élete első egyes kategóriás juniorversenyén párosban az elődöntőig jutott Nagy Adrienn a Kolumbiában zajló Barranquilla elnevezésű tenisztornán. Eközben a világ másik felén, Melbourne-ben Piros Zsombor sikerrel kezdte meg a junior Australian Opent. reb • Az utánpótlástól hivatalosan is elbúcsúzó Gálfi … Bővebben
Pusztai Liza újabb aranya
Öt fegyvernem küzdelmei zajlanak a hétvégén itthon és külföldön. A leány kardozók ifjú csillaga, Pusztai Liza újabb aranyéremmel gyarapította már eddig is gazdag éremgyűjteményét. STJ • Itthon a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban női tőrválogatót rendeztek. A versenyt a fegyvernem egyik … Bővebben
SzelesGarros
Huszadik életéve betöltése előtt már nyolcszoros Grand Slam-győztes teniszező volt Monica Seles – avagy ahogyan Magyarországon mindenki írja, Szeles Mónika –, aki az első sikert 16 évesen ünnepelhette Párizsban. Vasárnapi retrórovatunk aktuális részében az ő 1990-es diadalát idézzük fel. reb … Bővebben
A már ismert tények
Megrázta az országot a szörnyű hír a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium franciaországi sítáborból hazatérő csoportját ért, tragikus buszbaleseteről. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vasárnap reggeli sajtótájékoztatóján már megerősített tényeket közölhetett: 16 halottja van a balesetnek, 6 sérültet kórházban … Bővebben
Szenzációs siker
Legyőzte az olimpiai bajnok dán együttest a magyar férfi-kézilabdaválogatott a Franciaországban zajló világbajnokságon. Az utánpótláskorú Ligetvári Patrikkal és Juhász Ádámmal felálló együttes – nem sokan hitték volna – a 27-25-ös sikerével a legjobb nyolc közé jutott. Majer Dániel • Jócskán … Bővebben
Liza duplázott
A szombati egyéni számok után vasárnap a csapatversenyekkel folytatódtak a hazai és nemzetközi vívóviadalok. A hétvége nyertese a két juniorbajnoki arannyal gazdagodó Pusztai Liza. UP-info • A juniorkardcsapatok országos bajnokságának a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok adott otthont. A fiúknál a … Bővebben
Kluivert II
Egyáltalán nem példa nélküli, hogy 17-18 éves labdarúgók neves klubok felnőttcsapatában mutatkoznak be, az azonban, hogy korábbi neves játékos fiát köszönthetjük a profifutballban, jóval inkább említésre méltó esemény. Ezúttal az elmúlt huszonöt év egyik ikonikus klasszisának, Patrick Kluivertnek a fia … Bővebben
Vívók és kézilabdázók nyertek
Remek decemberi teljesítményüknek köszönhetően a Törekvés SE vívói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt.. A negyedéves produkció a Balatonfüred férfi … Bővebben
Szloboda a kapitány
Megszületett a szövetség döntése: az elkövetkező egy évre Szloboda József lesz az utánpótlás-kapitány, míg az eddig ezt a pozíciót betöltő Kállai Ákos női felnőttkapitányként dolgozik tovább. UP-info • Új év, új remények – még január 4-én írt ki pályázatot a szövetség … Bővebben
Juhász-hetes
Küzdött, küszködött a férfi-kézilabdaválogatott, így 27-25-re kikapott Fehéroroszországtól a franciaországi világbajnokság roueni mérkőzésén. A társaság a negyedik helyen zárt a hatosban, és a nyolcaddöntős csatát az olimpiai bajnok Dánia ellen vívja vasárnap. Juhász Ádám (20) hét gól lőtt. reb • … Bővebben
Le a kalappal!
Nem sikerült döntőbe jutnia az év első asztalitenisz World Tour-versenyén az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettősnek. A korábbi ifjúsági Európa-bajnok magyar párost az elődöntőben brazil duó állította meg, de így is le a kalappal a mieink teljesítménye előtt. Up-info • … Bővebben
Ecseki, Szudi: bronz
LEGÚJABB: 3-2-RE ALULMARADT AZ ELŐDÖNTŐBEN, ÍGY BRONZÉRMES LETT A MAGYAR PÁROS. A MÉRKŐZÉS RÉSZLETEI KÉSŐBB. AZ ELŐZMÉNYEK… Szenzációs eredményt produkált az év első asztalitenisz World Tour-versenyén az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős. A korábbi ifjúsági Európa-bajnok magyar páros bombaerős tajvani … Bővebben
„Átlagélet” Máté-módra
Sérülés miatt négy hónapja nem teniszezik a 18 éves Valkusz Máté, aki azonban cseppet sem letört. A Mol Új Európa Alapítvány támogatottja élvezi a szabadidőt, iskolába jár, s közben persze dolgozik azon, hogy minél hamarabb ütőt ragadhasson. reb • Legutóbb … Bővebben
Ecseki, Szudi: elődöntő!
Szenzációs eredményt produkált az év első asztalitenisz World Tour-versenyén az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős. A korábbi ifjúsági Európa-bajnok magyar páros bombaerős tajvani duó legyőzésével jutott be az elődöntőbe. Részletek folyamatosan! UP-info • A pénteki versenynapon két olyan magyar páros … Bővebben
Szuperdodzsó Újbudán
Ünnepélyes keretek között adták át a Budai Judo Akadémiát: világszínvonalú létesítménnyel gazdagodott a sportág. Az 1000 négyzetméteres sportkomplexumban 400 négyzetméternyi küzdőfelülettel, ideális körülmények között nyújtanak sportolási lehetőséget az óvodásoktól a veterán korosztályig mindenkinek. UP-info • Dodzsónak nevezik az edzőtermet a … Bővebben
Két duó a nyolc között
Mindkét, utánpótláskorú játékost (is) felvonultató magyar páros versenyben maradt az év első asztalitenisz World Tour-versenyén, Budapesten. Bálint Bernadett (Nagyváradi Mercédesszel az oldalán) és az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó a negyeddöntőben folytatja. Up-info • A csütörtöki versenynapon két olyan magyar … Bővebben
Kecskeméti korrekorder
Pálinkás Tibor lett a férfi kosárlabda NB I legfiatalabb játékosa az aktuális évadban: a kecskeméti kosaras 16 évesen és 208 naposan debütált a felnőttek között. Ezzel megelőzte a korábbi csúcstartó paksi Kalmár Viktort (16 év 298 nap). UP-info • A … Bővebben


























