Címke: Sallai Roland
Szicíliából a világhír felé
Sallai Roland (19) egyre inkább kezdi beverekedni magát a Serie A-ban szereplő Palermo csapatába. A nyáron a Puskás Akadémiából Olaszországba igazolt csatár legutóbb a Napoli ellen már kezdőként lépett pályára, elnöke nem győzi dicsérni, nemrég pedig az olasz Corriere dello … Bővebben
Csak egy maradt
Nagy Ádám maradt, Sallai és Vida ment. Nagyjából így lehetne összefoglalni a 21 év alatti fiatalok helyzetét a magyar labdarúgó-válogatott franciaországi Eb-keretének kihirdetése után. Majer Dániel • Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, Nagy Ádám, a Ferencváros középpályása lesz az egyetlen … Bővebben
Fiatalok itt is, ott is
Magyar napot tartottak az ausztriai Bad Kleinkirchheimben: az Eb-re készülő felnőttválogatott a magyar U21-es csapattal játszott felkészülési mérkőzést. A „nagyok” között több utánpótláskorú fiatal is pályára lépett, nem csak azok, akiket eredetileg is az A csapatba hívott meg Bernd Stock … Bővebben
Dimenziókapu nélkül
Nyolc NB I-es csapatnak is sikerült felfedeznie egy-egy fiatalt ebben a szezonban, elég valószínű, hogy a szövetség ajánlásának eredményeként. Persze, a játékosoktól kár lenne elvitatni: éltek a kapott lehetőséggel. Ha minden szezonban ugyanennyi fiatal robbanna be, nem lennénk elkeseredve. Nagy-Pál … Bővebben
Ez is elúszni látszik
Húsz percig emberelőnyben játszva sem bírt gólt szerezni Gyirmóton Izrael ellen az U21-es válogatott az Európa-bajnokság selejtezőjében, 0-0 lett a vége. Nemcsak az eredmény, de Robert Kilin csapatának játéka is alig ütötte meg az elégséges szintet. Szinte biztos, hogy elúszott … Bővebben
Kevesen, de jól
A második legkevesebb játékpercet kapták az elmúlt hét végén az NB I-es szezonban a fiatalok. Mégis örömteli, hogy közülük Vogyicska Bálint, Sallai Roland, Bobál Dávid, Sejben Viktor és Medgyes Zoltán is jó teljesítményt nyújtott. Egyre inkább kialakul: már csak azok … Bővebben
Tizenhat játékos 998 perce
Összesen tizenhat fiatal lépett pályára az NB I 22. fordulójában, ami az egy héttel ezelőtti állapothoz képest kimondottan jónak számít. Két ígéret, Nagy Ádám és Sallai Roland egymás ellen szerepelt, Détári Lajos szerint mindkét játékosra nagyon komoly jövő vár. Nagy-Pál … Bővebben
Egyre fogynak a fiatalok
Mindössze tizenhárom U20-as játékos lépett pályára a bajnokság 20. fordulójában. Ez még úgy is kevés, hogy tudjuk: a fiatalokat előszeretettel játszató MTK és Paks egymás elleni mérkőzése elmaradt. A bajnoki helyezés előbbre való a hosszú távú építkezésnél vagy az anyagi … Bővebben
A munka gyümölcse
Még csak 18 éves, de már kihagyhatatlan alapembere a Puskás Akadémia NB I-es csapatának, ráadásul Bernd Storck meghívta a „távlati” válogatott edzőtáborába. Sallai Roland sikeres őszt tudhat maga mögött, de nem dől hátra, hiszen pontosan tudja: idáig is a kemény … Bővebben
Előkerültek a fiatalok
Ugyan néggyel több U20-as játékos lépett pályára a labdarúgó NB I hétközi fordulójában, mint legutóbb, a fiataloknak jutó játékidő nem nőtt meg jelentősen. Németh Márió megszerezte ötödik gólját a Haladásban, míg Sallai Roland gólpasszal segítette a Puskás Akadémiát. Lakner Gábor … Bővebben
Hová tűntek a fiatalok?
Egyetlen fordulót tartunk számon ebben a szezonban az NB I-ben, melyben kevesebb U20-as játékos lépett pályára, mint az elmúlt hétvégén. A 15 szereplő közül a ferencvárosi Nagy Ádám nyújtott maradandót, aki már-már kiforrott futballistává vált. Nagy-Pál Tamás • Csupán a … Bővebben
Divat lett a 2-1
Az U21-es válogatott viszontagságos napok után Kalmár Zsolt és a mindössze három percig negatív hősnek tűnő Bese Barnabás góljával 2-1-re nyert a csoport egyik favoritjának tartott Görögország ellen a gyirmóti Eb-selejtezőn. Nagy-Pál Tamás • Aligha tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk: … Bővebben
Kiütés, továbbjutás
A Puskás Akadémia még a szünet előtt fordított egygólos hátrányból a ciprusi APOEL elleni ifjúsági Bajnokok Ligája-párharc visszavágóján, majd – az emberelőnyét is kihasználva – kiütötte ellenfelét. 6-1-es győzelemmel jutott a következő körbe. Nagy-Pál Tamás • Bár a teltház, amiről … Bővebben
Tinipremier
Átlagos játékpercet kaptak a fiatalok az NB I 10. fordulójában. A Békéscsabában Viczián Ádám megszerezte a második gólját, ráadásul éppen a címvédő Videoton ellen, míg az FTC-ben Lakatos István személyében mindössze 16 éves ígéret debütált az élvonalban. Nagy-Pál Tamás • … Bővebben
Játsszatok, gyerekek!
A szövetség ajánlása nyomán jóval több fiatal játékos kapott lehetőséget a labdarúgó NB I eddigi meccsein, mint egy évvel korábban, ráadásul nagy részük nem is érdemtelenül léphetett pályára hétről hétre. A jelek szerint elérte a célját a kezdeményezés. A bajnokság … Bővebben
Játsszatok, gyerekek, játsszatok!
A szövetség ajánlása nyomán jóval több fiatal játékos kapott lehetőséget a labdarúgó NB I eddigi meccsein, mint egy évvel korábban, ráadásul nagy részük nem is érdemtelenül léphetett pályára hétről hétre. A jelek szerint elérte a célját a kezdeményezés. A bajnokság … Bővebben
Féltucat Liechtensteinben
Remekül kezdte az U21-es válogatott a 2017-es Európa-bajnokság selejtezőjét, 6-0-ra nyert Eschenben, Liechtenstein vendégeként. Prosser Dániel duplázott, mellette Márkvárt Dávid, Forgács Dávid, Kleinheisler László és Sallai Roland is betalált. Nagy-Pál Tamás • Liechtensteinben debütált az U21-es válogatott szövetségi edzőjeként Robert … Bővebben
Készen állni a bevetésre
Elégedett volt az U21-es olaszok elleni felkészülési mérkőzéssel Robert Kilin szövetségi edző, akinek nem is az Európa-bajnoki selejtezőn elért eredmény a legfontosabb, hanem az, hogy játékosai bármikor készen álljanak arra: Bernd Storck felhívhatja őket a felnőttválogatottba. Nagy-Pál Tamás • Robert … Bővebben
Már nincs kakukktojás
A bajnoki fordulók után jelentkező sorozatunkban először számolhatunk be arról, hogy az összes NB I-es csapatban pályára lépett U20-as játékos. A Videoton volt az utolsó beszálló. A forduló legjobbja Sallai Roland és Lenzsér Bence volt. Nagy-Pál Tamás • Túl vagyunk … Bővebben
A Vidi már nem kakukktojás
A bajnoki fordulók után jelentkező sorozatunkban először számolhatunk be arról, hogy az összes NB I-es csapatban pályára lépett U20-as játékos. A Videoton volt az utolsó beszálló. A forduló legjobbja Sallai Roland és Lenzsér Bence volt. Nagy-Pál Tamás • Túl vagyunk … Bővebben


























