Címke: Pusztai Liza
Liza 15
Egy korszak véget ért. Sokszor számoltunk be mi is a sikeréről, mert sokszor kellett, azzal, hogy azt a csupán (a még csak, a mindössze) tizennégy éves Pusztai Liza érte el. De ennek most vége. A BVSC-Zugló kardvívójának ma van a … Bővebben
Tizenhatos plafon
A nyolcaddöntő jelentette a magyaroknak a végállomást a plovdivi U23-as vívó Európa-bajnokság második napján. A mindössze 14 éves kardozó Pusztai Liza és a párbajtőröző Várnai Vivien is a negyeddöntő kapujában állt meg. Pusztai Viola • Korábban is vontunk már párhuzamot … Bővebben
Plovdivi pástokon
Vasárnap kezdődik Plovdivban az U23-as vívó Európa-bajnokság. A magyar versenyzők közül többen képesek lehetnek kiemelkedőt produkálni, de olyanok is akadnak a csapatban, akik a tapasztalatszerzés céljából utaztak a bolgár városba. Pusztai Viola • Teljes csapattal vesz részt a magyar válogatott … Bővebben
Ezüstöt nyert az aranycsapat
Ezüstérmet nyert a férfipárbajtőr-csapat a bourges-i junior-világbajnokságon. A Bakos Bálint, Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik, Siklósi Gergely alkotta együttes a döntőig könnyedén jutott el, ott azonban az olaszok jobbnak bizonyultak. Pusztai Viola • Ilyen az, ha a csapatban mindenki hozza a … Bővebben
Dupla bronz párbajtőrben
Bányai Zsombor és Siklósi Gergő is bronzérmet nyert a párbajtőrözők versenyében a bourges-i junior-világbajnokságon. Bakos Bálint a hetedik helyet szerezte meg, a kardozó Záhonyi Petra hatodikként zárt. Pusztai Viola • „Nincs vége soha” – különösen akkor, ha Siklósi Gergő vív … Bővebben
Vegyes a negyediken
A negyedik helyet szerezte meg a magyar váltó a vegyes csapatok versenyében a bourges-i kadet-világbajnokságon. A Nagy Dávid, Petri Renáta, Szlama Vilmos, Pusztai Liza, Bényei Erik, Hajas Nóra alkotta együttes a bronzmérkőzésen az olaszokkal szemben maradt alul. Pusztai Viola • … Bővebben
Bronzot varázsolt a kardtündér
Pusztai Liza, remek vívással, bronzérmet szerzett élete első kadet-világbajnokságán. A 14 éves kardozó az elődöntőben a későbbi győztes szingapúri versenyzőtől szenvedett vereséget. A fiú párbajtőrözők a reményekkel ellentétben már a viadal korai szakaszában búcsúztak. Pusztai Viola • „Tíz, tíz, tíz, … Bővebben
Jól vívni, az a legfontosabb
Pusztai Liza – bizonyítottan – még mindig csak tizennégy éves. Ilyen fiatalon készül az első világbajnokságára is. Igaz, immár a női kardvívás egyéni és csapat Európa-bajnokaként. Különösképpen nem izgul az eddigi legnagyobb vizsgája előtt. Azt mondja, egyedül az a célja, … Bővebben
„Fantasztikus teljesítmény”
Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány elégedett a magyar fiatalok kadet- és junior Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményével. Siklósi Gergely és Pusztai Liza teljesítményét fantasztikusnak nevezte. Pusztai Viola • Öt arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel zártak a magyar kadet- és junior vívók az … Bővebben
Két francia arany
A férfi tőrözőink és a kardozó leányok versenynapja is elég hamar véget ért az újvidéki Spens Arénában, a junior Európa-bajnokságon. Egyedül Kelecsényi Mirabella jutott a tizenhat közé, míg a legjobban kezdő tőröző, Frühauf Benjámin oda már nem. Kettős francia siker … Bővebben
Két francia arany az első napon
A férfi tőrözőink és a kardozó leányok versenynapja is elég hamar véget ért az újvidéki Spens Arénában, a junior Európa-bajnokságon. Egyedül Kelecsényi Mirabella jutott a tizenhat közé, míg a legjobban kezdő tőröző, Frühauf Benjámin oda már nem. Kettős francia siker … Bővebben
A nagyüzem nekünk az első napon túl nagy volt
A férfi tőrözőink és a kardozó leányok versenynapja is elég hamar véget ért az újvidéki Spens Arénában, a junior Európa-bajnokságon. Egyedül Kelecsényi Mirabella jutott a tizenhat közé, míg a legjobban kezdő tőröző, Frühauf Benjámin oda már nem. Az esti helyosztókat … Bővebben
A nagyüzem nekünk elsőre túl nagy volt
Férfi tőrözőink versenynapja elég hamar véget ért az újvidéki Spens Arénában, a junior Európa-bajnokságon. Frühauf Benjámin jutott a legtovább, de a 16 közé már ő sem érkezett meg. Elkezdték küzdelmüket a női kard szereplői. Kiküldött munkatársunk, Pusztai Viola jelenti Újvidékről … Bővebben
Zárás helyezésekkel
A két kadet Eb-győztes csapat tagjai még egy nappal később is nehezen hiszik el, hogy Újvidéken aranyat akasztottak a nyakukba. A zárónapon két ötödik és egy hatodik hely jutott a magyar fiataloknak. Pusztai Viola • „Még nem fogtam fel, hogy … Bővebben
Dupla diadal
Kétszer is szólt a magyar himnusz a kadetek csapaversenyének első napján az újvidéki Európa-bajnokságon. A leány kard- és a fiú párbajtőrcsapat sem talált legyőzőre. Pusztai Viola • Bár az ezüstéremmel sem lettek volna szomorúak a kadet kardozó lányok, mindenképpen szebben … Bővebben
Európa-bajnok a kis Liza
Pusztai Liza nyerte a leány kadet kardozók Európa-bajnokságát. Bérczy Dorottya ezüst-, Koós Gréta bronzérmet nyert, míg Kern Bianka az ötödik helyet szerezte meg Újvidéken. A fiú tőrözők mérsékeltebb teljesítményt nyújtottak, a döntőt orosz ikertestvérek vívták. Pusztai Viola • Micsoda nap! … Bővebben
Aranyvadászat
Érmes reményekkel lépnek pástra a magyar kadet és junior vívók az újvidéki Európa-bajnokságon. A fiatalok mellett a szakvezetés is a szezonban mutatott kiváló teljesítményre épít, és kiemelkedő eredményekre számít. Pusztai Viola • Ha az újvidéki Európa-bajnokság ugyanolyan jól sikerül a … Bővebben
Kivívott elismerés
Február 24-én adják át „Az év műhelye”-díjat, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-elismerés tizenhat tavalyi nyertese közül érdemelhet ki valamelyik szakosztály az egyéni, illetve a csapatsportok képviselői közül. Honlapunk sorozatban mutatja … Bővebben
Zágrábtól Budapestig
Pásztor Flóra aranyérmet nyert a junior tőrözők zágrábi Világ Kupa-versenyén. Idehaza a kadet párbajtőrözők és a kardozók csaptak össze az országos bajnoki címért, illetve az Eb-n való részvételért. Pusztai Viola • Ez a hétvége sem telt el magyar vívósiker nélkül, … Bővebben
Pozsonyi párbajsiker
Nagy Dávid aranyérmet, Koch Máté bronzot nyert a kadet párbajtőrözők európai körversenyének pozsonyi állomásán. A női junior kardcsapat a hatodik helyen végzett a dourdani Világ Kupa-viadalon. Pusztai Viola • Nem érdemes fogadni a magyar fiú kadet és junior párbajtőrözők sikerére … Bővebben



























